Index Vakbarát Hírportál

Ilyen miniszteri biztosi címről még tuti nem hallott

2022. november 26., szombat 07:50

A Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható Szász Jenő meglepő kinevezése.

A megnevezés szerint 

az orosz–ukrán háború nemzetpolitikai hatásainak stratégiai elemzéséért és nyomon követéséért felelős miniszteri biztos lesz

az a Szász Jenő, aki nem túl fényes erdélyi politikai múltja után 2013-ban Budapesten lett intézetvezető. Akkoriban óriási felháborodást váltott ki tudományos körökben a Nemzetstratégiai Intézet felállítása Szász Jenővel az élén, meglehetősen homályos kutatási célokkal és jelentős támogatással. 

Az akkori kinevezés még az erdélyi értelmiség körében is megütközést keltett. Mint Horváth István kolozsvári kisebbségkutató írta Facebook-oldalán: „Szász Jenő viszonya a stratégiai tervezéshez, főleg, amelyhez intézeti, feltehetőleg tudományos hátteret adnak, olyan, mint az én viszonyom a Higgs-bozonnal.”

A közlöny szerint a kinevezéshez önálló titkárság nem jár Szásznak, de a miniszteri biztost tevékenysége ellátásáért a  központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (6) bekezdése szerinti díjazás és juttatások illetik meg.

A miniszteri biztos kinevezése 2022. november 1-től érvényes és két évre szól.

(Borítókép: Szász Jenő 2019. augusztus 14-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok