Index Vakbarát Hírportál

DK: Orbán Viktor 40 milliárd forintért küldene embert az űrbe

2022. november 27., vasárnap 12:01

A DK országgyűlési képviselője, Varga Zoltán a közösségimédia-oldalán tartott online sajtótájékoztatót, ahol arról beszélt, a magyar kormány mintegy 40 milliárd forintot költene arra, hogy embert juttasson az űrbe.

„Sokszor elmondtuk, hogy a fideszes korrupciónak csak a csillagos ég szabhat határt, de úgy tűnik, a Fidesz már ezeket a határokat is feszegeti” – kezdte online sajtótájékoztatóját Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője. A közel háromperces videóból kiderült:

A nemzetközi sajtó és az űripari szakportálok szerint az Orbán-kormány 100 millió dollárt, azaz mintegy 40 milliárd forintot készül arra költeni,

hogy az amerikai Axiom Space segítségével egy embert juttasson az űrbe. Szijjártó Péter szavai alapján a szerencsés ráadásul nem is egy magyar űrhajós lehet, aki ezért tanult, és erre tette fel az életét, hanem egy űrturista – ez még az Európai Űrügynökség vezetőit is meglepte – folytatta Varga Zoltán.

A DK szerint elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor 100 millió dollárból küldene embert az űrbe, miközben az ország belesüpped a Fidesz által okozott megélhetési válságba. A képviselő elmondása szerint a pedagógus-béremelésre, rezsitámogatásra nincs pénz, de arra, hogy embert küldjünk az űrbe, eltapsolnának 40 milliárd forintot. A DK szerint akár a pedagógusok bérére, akár rezsitámogatásra költené ezt a pénzt a kormány, biztosan jobb helye lenne.

Rovatok