Index Vakbarát Hírportál

Célegyenesben a Blaha Lujza tér felújítása

2022. november 29., kedd 15:49

Már nem kell sokáig várni a Blaha Lujza tér átadására, hiszen a tervezett határidőnek megfelelően halad a felújítás. Kedden elkezdődtek a műszaki átvételi eljárások. Kisebb helyszíni munkákat követően még idén átadhatják az újjászületett teret, és újra lezárások nélkül közlekedhetnek az arra járók.

A műszaki ellenőrzések megkezdéséig hosszú út vezetett, de mostanra már szinte teljesen elkészültek a munkálatokkal a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szakemberei. Lerakták a térburkolatot, befejezték a növénytelepítést és a faültetést, aminek köszönhetően 89 fa áll a téren, valamint helyére került az akadálymentesített nyilvános mosdó is.

Az átadás-átvételi folyamat során még kisebb javításokra szükség lehet, de az már biztos, hogy a munkálatok – a Somogyi Béla utca felújításával együtt – még decemberben véget érnek.

A Nemzeti Színház emlékét is megőrizték

A Blaha Lujza téren, az egykori Népszínház, majd Nemzeti Színház emlékére tizenegy kis méretű, úgynevezett mikroszobrot is elhelyeztek, amelyek a színház színészlegendáit mutatják be egy-egy ikonikus szerepükben.

A műalkotások között fellelhető Blaha Lujza, Fedák Sári, Kassai Vidor és Tamássy József is.

A szobrok mellett a téren elhelyezett köztéri asztalok és székek is a színházra utalnak bordó színükkel, valamint a burkolatban a lebontott épület körvonala is megjelenik.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy a Blaha Lujza téren nyolcvan fát ültetnek majd. A tér ligetes-fás találkozóhelyként születik újjá, és várhatóan még ősszel elkészül a teljes felújítás. A köztér látványtervét ide kattintva érheti el, hogy a felújítás végeredményébe is bepillantson.

(Borítókép: BKK)

Rovatok