Index Vakbarát Hírportál

DK: Orbán Viktor kiprovokálta az uniós pénzek felfüggesztését

2022. november 30., szerda 16:00

Az elmúlt 12 év lopásával Orbán Viktor kiprovokálta az uniós pénzek felfüggesztését – vélekedett szerdai online sajtótájékoztatóján Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.

„Orbán Viktor ma az elmúlt 12 év legnagyobb vereségét szenvedte el, és most mérte a legnagyobb csapást Magyarországra” – fogalmazott Rónai Sándor, aki szerint egyetlen magyar miniszterelnök nem okozott még ekkora kárt az országnak.

A baloldali politikus, Dobrev Klára árnyék-külügyminisztere szerint a kormányfő kétszer lopta meg az országot:

Először, amikor a családjának, a gyerekkori barátjának és a fideszes oligarcháknak adta a hazánknak járó uniós pénzeket, másodszor pedig, amikor mindennek következtében az ország elveszít támogatásokat

– vélekedett Rónai Sándor. A gyenge forintot, az „orbáni inflációt”, a megélhetési válságot éppúgy a miniszterelnök felelősségének nevezte, mint az uniós pénzek felfüggesztését, mondván, „ez a 12 éves lopás és az Orbán-rendszer egyenes következménye”.

A DK politikusa szerint nagyon kevés esély látszik arra, hogy mégis megkapjuk ezeket a pénzeket, hiszen ha az Európai Bizottság és az Európai Parlament is azt mondja, hogy „nem szabad egyetlen fillért sem adni Orbán Viktornak, mert csak ellopná”, akkor nagyon valószínűtlen, hogy ezzel a miniszterelnököket tömörítő Európai Tanács szembemenne.

Donáth Anna rögtön megkereste az Európai Bizottság elnökét

Donáth Anna azonnal Von der Leyenhez fordult, hogy közvetlenül adják oda az EU-s forrásokat a magyar önkormányzatoknak és civileknek.

A Fidesz-kormány hintapolitikája, korrupciója és a háborús agresszor Putyinhoz való közelsége miatt kétségessé vált, hogy Orbán képes lesz-e arra, hogy hazahozza a hazánknak járó uniós forrásokat. A helyzet kritikussága miatt Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője azonnal Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez fordult annak érdekében, hogy a kormány alkalmatlansága miatt zárolt forrásokat közvetlenül juttassa el az EU a magyaroknak önkormányzatokon és helyi cégeken keresztül

– közölte a Momentum az MTI szerint.

A Momentum EP-képviselője szerint a magyar társadalom nem tehet arról, hogy az Orbán-kormány „inkompetens és ellenséges az EU-val”, azonban ebben a szociális válságban mindennél nagyobb szükség lenne ezekre a pénzekre.

Ők ugyanis nem tehetnek arról, hogy a kormány 12 éve semmibe veszi az EU közös szabályait. Ezért arra kértem a bizottság elnökét, hogy sürgősen vizsgáljon meg minden lehetőséget arra, hogy ne a magyar kormánynak, hanem az önkormányzatoknak, a civil társadalomnak és a vállalkozásoknak juttassa el ezt a háromezer milliárd forintot, közvetlen pályázatot írva ki ezekre

– közölte Donáth Anna, aki nemrég elérte, hogy magyar civil szervezetek az EU egy speciális programjának keretében 1,4 milliárd forint közvetlen támogatást kapjanak az EU-tól.

Az uniós forrásokról szóló Kormányinfó eseményeit percről percre közvetítettük, miután az Európai Bizottság Magyarországnak szánt 7,5 milliárd eurónyi (3000 milliárd forintnyi) összeg egy részének felfüggesztését javasolta.

Rovatok