Index Vakbarát Hírportál

Ittasan, bedrogozva okozott nagy balesetet egy férfi Óbudán

2022. december 1., csütörtök 10:27

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki ittasan, bedrogozva, jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt vezetett, amikor egy kereszteződésbe hajtva balesetet okozott a főváros III. kerületében, majd segítségnyújtás nélkül eliszkolt a helyszínről.

A biztonsági öv használatáról megfeledkező 35 éves sofőr 2022. november 27-én 7 óra 50 perc körül a Bécsi úton közlekedett személyautóval déli irányban, amikor a piros jelzés ellenére behajtott a Kiscelli utca kereszteződésébe.

Ott összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval, majd anélkül, hogy megadta volna az adatait, gyalogszerrel elhagyta a helyszínt. A segítségnyújtást is elmulasztotta, pedig a vétlen sofőr megsérült a balesetben.

A férfi azonban hiába fogta menekülőre, a rendőrök a közelben elfogták őt. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, és felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is, ezért a rendőrök további mintavételre állították elő.

Az intézkedés során az is kiderült, hogy K. Gábor nem rendelkezik vezetői engedéllyel, és arra is fény derült, hogy a bíróság eltiltotta őt a járművezetéstől. A rendőrök indítványozták a gyanúsított letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt, olvasható a rendőrség honlapján megjelent közleményben.

Rovatok