Index Vakbarát Hírportál

Elmondta a honvédelmi miniszter, miért kell az elrettentő magyar haderő

2022. december 1., csütörtök 16:55

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy Berlinben tartott biztonságpolitikai konferencián kifejtette, hogy a magyar embereket erős haderő építésével lehet megvédeni, ami által a NATO-t is erősítjük. Kiemelte, hogy Magyarország ezt az építkezést két pillérre alapozva hajtja végre.

A világ biztonsági és védelmi szempontból is új korszak előtt áll – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Berlin Security Conference (BSC) elnevezésű biztonságpolitikai konferencián Berlinben. Az eseményen felszólalt Olaf Scholz német kancellár és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a konferencia témavezető beszédében kijelentette: Kelet felől a háború, déli irányból pedig az illegális migrációs hullámok jelentenek fenyegetést, ezekkel közös erővel kell szembenézni. Leszögezte: ezt a NATO képviseli, amelynek megerősítése közös érdek – áll a Honvédelmi Minisztérium csütörtöki közleményében.

Két pillér

A honvédelmi miniszter kiemelte: a magyar álláspont szerint a NATO független államok védelmi szövetsége, ami azt is jelenti, hogy a szövetséget csak erős nemzeti védelmi erőkre lehet építeni. Magyarország ezt az építkezést két pillérre alapozva hajtja végre:

„Ezekre a pillérekre építkezve lehet erős nemzeti védelemről beszélni, amivel képesek vagyunk hozzájárulni a NATO által is célként meghatározott elrettentő erő létrehozásához” – magyarázta a honvédelmi miniszter.

Magyarország elkötelezett NATO-tag

Magyarország elkötelezett és megbízható NATO-szövetséges, amit a közös keretek között végzett nemzetközi szerepvállalás is bizonyít. Jelenleg a nemzetközi műveletekben és missziókban részt vevő magyar katonák aránya a NATO-tagállamok között az egyik legmagasabb – hívta fel a figyelmet a miniszter. 

Hozzátette: a magyar légierő immár harmadik alkalommal, ezúttal vezető nemzetként védte november végéig a balti légteret, a Keleti Szárny megerősítésére létrehozott egyik új, többnemzeti harccsoport is hazánk területén működik, valamint szintén Magyarországon működik a regionális, NATO-keretrendszerhez csatlakozó közép-európai többnemzeti hadosztályparancsnokság (HQ MND-C) is.

A Magyarország és Németország közötti hadiipari és katonadiplomáciai kapcsolatok jelentőségét jelzi, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf berlini programja alatt találkozott Christine Lambrecht védelmi miniszterrel, valamint egyeztetett Tobias Lindner zöldpárti külügyi államtitkárral és a Bundestag több képviselőjével is.

(Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Fotó: Filep István / MTI)

Rovatok