Index Vakbarát Hírportál

Ungár Péter: Karácsony Gergely ne vegye biztosra az LMP támogatását

2022. december 2., péntek 13:58

Az LMP társelnöke szerint a főpolgármesternek minden egyes pártnál nagyobb felelőssége van az ellenzék 2022-es vereségében. Ungár Péter többek között arra reagált, hogy Karácsony Gergely kijelentette: Nincs a főpolgármesteri posztra érdemi ellenjelölt vele szemben az ellenzéki térfélen.

„Karácsony Gergely a Partizánnak adott interjújában egy nehezen követhető gondolatmenetben kifejtette, hogy bár biztos abban, hogy ő lesz az ellenzéki pártok főpolgármester-jelöltje, ezért inkább már nem is a pártok jelöltje akar lenni, hanem a pártok által támogatott jelölt, ennek megfelelően egyik lista mellett sem fog kampányolni az EP-választáson. Most túl azon, hogy így már a Párbeszéddel is bővült a Karácsony Gergely által hátba szúrt szereplők sora (üdv a klubban, mi az LMP-ben már többszörösen túl vagyunk rajta), de azért két dolgot szeretnék leszögezni: egyrészt Karácsony Gergelynek a 2022-es vereségben minden egyes pártnál nagyobb a felelőssége, és ezen az sem változtat, ha mostantól két évig azt fogjuk hallgatni, hogy ő már 2011-ben azért erőltette a pártok összefogását, mert tudta, hogy csak az hozhatja el a pártfüggetlen politikusok korszakát, ami az Orbán Viktor legyőzésére szolgáló valódi csodafegyver” – fejtette ki Ungár Péter a Facebook-oldalán.

Az ellenzéki politikus hozzátette, mivel az LMP zöldpárt, ezért finoman se ajánlják, hogy biztosra vegye a támogatásukat az, „aki egyrészt bő egy évvel ezelőtt a világ összes kamerájába belemondta, hogy a zöldpolitikának nincs meg a megfelelő támogatottsága Magyarországon, majd a mostani interjúban kifejti, hogy a dugódíj rossz, a Lánchíd gyalogos híddá tétele bonyolult, és amúgy is a forgalomcsillapítás esetén olyan csúnyákat mondanak az autósok.”

A bejegyzés alatt nem mindenki osztotta Ungár Péter álláspontját, Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere és Kiss László, a III. kerület DK-s polgármestere is vitába szállt vele.

„Szerinted nem zöld a mostani városvezetés? A szelíd közlekedési módok támogatása, infrastrukturális fejlesztése (Bubi, Mobi, kerékpársávok) az smafu? A BKK-bérletek árának 2012-es szinten tartása nem a közösségi közlekedés támogatása? A parkolási díjak emelése nem ugyanazt a célt szolgálja, mint a dugódíj? A BKK-n és a taxikon kívüli autóforgalom kizárása a Lánchídról nem zöld lépés?” – kérdezte Soproni Tamás. A momentumos polgármester szerint a Lánchíd gyalogoshíddá tételét Ungár Péteren kívül senki sem veti fel, mivel „értelmetlen”, nincs kilátás az útpályáról. „Új gyalogoshidat adnék, arra viszont kéne némi pénz” – tette hozzá.

Hozzászólásában Kiss László azt írta: „a III. kerületben az LMP nemcsak a koalíciónak, hanem a városvezetésnek is része, Burján Ferenc LMP-s politikusként is alpolgármesterként dolgozik. Kerületünk ebben az évben a legklímabarátabb kerület díjat nyerte el.” A DK-s polgármester azt javasolta: az LMP legyen büszke az eredményeire az önkormányzatokban, mert értékes és hasznos politikai szövetséges, jó gondolatokkal.

A főpolgármesternek nincs kétsége

Karácsony Gergely szerint nincs a főpolgármesteri posztra érdemi ellenjelölt vele szemben az ellenzéki térfélen. A Partizán műsorában arra a kérdésre, hogy akkor mégis miért „lebegtetik” a támogatását (itt foglaltuk össze az ellenzéki pártok reakcióit), Karácsony Gergely azt válaszolta: azért, mert elkezdődik egy tánc, amely nemcsak a főpolgármesterségről szól, hanem sok száz pozícióról az országban és Budapesten.

A főpolgármester nem tulajdonít nagy jelentőséget „lebegtetésnek”, úgy fogalmazott:

Arra készülök, hogy ‘24-ben én leszek az ellenzéki pártok közös jelöltje. Semmilyen kétség ezzel kapcsolatban bennem nincs. Szerintem másokban sincs.

Utóbbit magyarázva, Karácsony Gergely hozzátette: vannak a nyilvános pozicionálási kísérletek, meg vannak a beszélgetések, de nem gondolja, hogy a támogatása valójában kérdés lenne bármelyik párt részéről. Az európai parlamentivel egy időben zajló önkormányzati választással kapcsolatban kifejtette: nem az ellenzéki pártok jelöltje, hanem pártok által támogatott jelölt szeretne lenni (erről már a Republikon Intézet októberi konferenciáján is beszélt), mert nem akarja annak az árát megfizetni, hogy az ellenzéki pártok az európai parlamenti választáson egymással is versenyeznek, míg az önkormányzatin együttműködésre kényszerülnek.

Nagyon nehéz lesz úgy a városról beszélni, hogy közben az ellenzéki pártok vívják a csatát egymással, meg nyilván a brüsszelező Fidesszel is a maguk harcát

– érvelt Karácsony Gergely. Szerinte a polgármesterek továbbra is erőforrásként tekintenek rá, nagyon sokat beszélget a kerületi városvezetőkkel, ismeri a problémáikat, a 2019-es győzelemben közrejátszott, hogy egy csapatként, közös programmal, lelkesedéssel indultak. Egyik párt EP-listája mellett sem akar kampányolni, neutrális maradna, és valóban a város ügyeiről kíván kampányolni, mert minden ellenzéki szavazóra szüksége lesz. Ez csak javaslat a részéről, nem tartaná tragédiának, ha végül nem így lenne, de a pártokkal való tárgyalások csak jövőre kezdődnek.

Gyurcsány nincs az első száz probléma között

Kérdésre arról is beszélt: a választások óta csak egyszer találkoztak Gyurcsány Ferenccel, aki azt mondta neki, hogy erős DK-t akar Budapesten. „Én pedig meg akarom nyerni a választást” – tette hozzá Karácsony Gergely, aki szerint a két állítás nem ellentétes, mindig az arányokat kell megtalálni, ha egy sokpárti koalíciót vezet az ember.

Nem tart attól, hogy Gyurcsány Ferenc leszedné a főpolgármesteri pozícióból, „ilyen nincs”, és sokkal nagyobb problémái vannak, mint hogy Gyurcsány Ferenc mit gondol. „Nekem nincs az első száz problémám között Gyurcsány Ferenc” – szögezte le a főpolgármester. Ugyanakkor azt is mondta: nem érzékeli azt, hogy a programja végrehajtásához a DK-val neki több vitája lenne, mint másokkal.

A Partizánban szembesítették a főpolgármestert azzal, hogy 2019-ben dugódíjat ígért, és megkérdezték tőle, hogy miért nem léptek előrébb ebben az ügyben a fővárosban. Karácsony Gergely szerint a legegyszerűbb válasz erre, hogy a jogszabályok nem teszik lehetővé, másrészt megnézték a nemzetközi példákat, és Stockholmot leszámítva, a dugódíj sehol sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, „nem biztos, hogy ezen az úton kell járnunk”.

Arról, hogy a Lánchíd miért nem lehet kizárólagosan a gyalogosoké, a főpolgármester azt mondta: ez nem volt benne a programjában, az volt benne, hogy a gépjárműforgalmat radikálisan szeretné csökkenteni. Karácsony Gergely szerint a Lánchíd átalakulásának nagyon fontos része, hogy a városlakóknak a gondolkodását is át tudják alakítani.

(Borítókép: Karácsony Gergely és Ungár Péter. Fotó: Szabó Réka / Index / Illyés Tibor / MTI)

Rovatok