Index Vakbarát Hírportál

Több ezer hívő kérvényezte a veszprémi érsek felmentését

2022. december 3., szombat 07:43

Több ezer hívő írta alá azt a Ferenc pápa magyarországi követének benyújtott petíciót, amelyben Udvardy György érsek felmentését kérték.

Már 3500 hívő írta alá azt a Ferenc pápa budapesti követének szánt petíciót, amelyben arra kérik a szentatyát, hogy mozdítsa el Udvardy György katolikus érseket a helyéről. A hívek többek között a veszprémi bazilika értékei miatt is aggódnak. 

„A Magyarországra betörő katolikus modernista törekvések megakadályozása közös érdekünk” – írta közösségi oldalán a Veszprémi Szent Mihály Védegylet, amely december 3-ra szervezett tüntetést. A közleményük szerint nagy sebességgel ürítik ki a templomaikat, ezért kell kifejezni „e káros szellemi áramlattal szembeni nemtetszésünket”. 

Békés demonstrációt terveztek, amelyet a tervek szerint Szentszék Magyarországi Nagykövetségénél tartanak, a XII. kerületi Gyimes utca 1–3. előtt. Ekkor akarják átadni az Udvardy György érsek menesztését indítványozó petíciójukat Ferenc pápa követének – írja a Magyar Narancs

A szervezők azonban három nappal az esemény előtt kihátráltak, és már szerdán, a nyilvánosság kihagyásával átnyújtották a petíciót a Vatikán követének.

A párbeszéd hegyeket megmozgató erejének köszönhetően és a békesség megtalálásának érdekében lemondtunk a szombatra tervezett demonstrációról

– magyarázták a történteket. Ferenc pápa nagykövete, Michael Wallace Banach ígérete szerint kellő figyelemmel fogja kísérni „ezt a kényes ügyet”, az elhangzottakról pedig informálja Udvardy György érseket és a vatikáni hatóságokat is. 

Ahogy azt korábban az Index is megírta, a főpásztor, a papság egy része és a hívek között komoly vita alakult ki, mert várnegyed 18 egyházi épülete újulna meg állami támogatással. A tervek szerint így nemcsak a liturgikus, az egyházkormányzati és a pasztorális funkciók fognak pár éven belül megújulni, hanem több új turisztikai gócpontot is kialakítanak.

 Ez utóbbi komplexumokban nemcsak időszakos és állandó kiállításokkal, restaurátori műhelyekkel, kőtárral, múzeumpedagógiai foglalkoztatókkal várják majd az érdeklődőket, de a modern kor igényei szerint felújított érseki levéltárral-könyvtárral, egy kincstári és egy börtönmúzeummal, médiaközponttal, sőt, még egy zarándokok fogadására alkalmas szállodával is.

A kivitelezési tervek azonban nem mindenkinek nyerték el a tetszését. A leghevesebb szakmai és lakossági vitákat a Szent Mihály-székesegyház renoválása, pontosabban annak szinte teljes tönkretétele generálta. 

Az Udvardy György veszprémi érsek és az egyházmegye alkalmazásában tevékenykedő Vörös Tamás DLA főépítész ugyanis úgy szeretné a középkori eredetű alapokon nyugvó, ám valójában 1907 és 1910 között neoromán és neogótikus stílusban átépített bazilikát renováltatni, hogy nemcsak a főoltárt, a négy mellékoltárt, a figurális és díszítőalkotásokat, az ornamensek döntő többségét illetve az értékes ólomüvegeket távolíttatnák el, hanem a modernizmus szellemében törtfehérre meszelnék a templom teljes beltéri felületét is. 

(Borítókép:  Udvardy György veszprémi érsek Csatkán 2021. augusztus 17-én. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)

Rovatok