Index Vakbarát Hírportál

Könyörtelen gyilkosság: egy házaspárt találtak holtan Csesztregen

2022. december 5., hétfő 06:42 | aznap frissítve

Holtan találtak rá egy idős házaspárra vasárnap délután Csesztregen, a haláluk körülményeit még vizsgálja a rendőrség.

A bejelentést követően a zalai rendőrök azonnal a helyszínre mentek, és megkezdték a helyszíni és halottszemlét. A kirendelt orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint a 73 éves nő halálát idegenkezűség okozta, míg a 71 éves férfi önkezűleg vetett véget életének.

Az eset körülményeit a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja – tájékoztatott honlapján a rendőrség.

Frissítés: a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő délelőtt arról adott tájékoztatást a police.hu-n, hogy az esetről az elhunyt idős nő lánya tett bejelentést vasárnap délután, fél 4 után. Elmondása szerint holtan talált rá édesanyjára az otthonában.

Az ügyben emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. A helyszínen megállapított elsődleges adatok alapján kiderült, hogy a nőt 71 éves férje az egyik szobában megfojtotta, majd a ház közelében saját magával is végzett.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu

A Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Rovatok