Index Vakbarát Hírportál

Vér fog folyni – fenyegette a bírókat és az ügyészt egy Csongrád-Csanád megyei nő

2022. december 5., hétfő 12:33

Minősített zaklatás bűntette és becsületsértés vétsége miatt emelt vádat egy nő ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Szegedi Járásbíróságon.

A 43 éves Csongrád-Csanád megyei nő ellen különböző büntetőügyek indultak – zaklatás, testi sértés és hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint garázdaság és rongálás vétsége miatt –, amelyekben a bíróság többek között végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte őt.

A nő 2021 áprilisától – az ügydöntő határozatok kihirdetését követően – internetes üzenetküldő alkalmazáson keresztül fenyegető és zaklató jellegű üzeneteket küldött az ügyében eljáró bíróknak az általuk hozott ítéletek miatt – derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből.

A nő szöveges és hangüzenetekben trágár módon szidalmazta a hivatalos személyeket és a bírókat, akiknek a családtagjait több alkalommal is megöléssel fenyegette.

A bíróknak küldött üzenetekben a nő az ügyében eljáró ügyészt is trágárkodva szidalmazta, és megfenyegette, azt üzenve neki, hogy „vér fog folyni”, és „mindenki meg fog bűnhődni”.

A nyomozó ügyészség elrendelte a nő őrizetét, és gyanúsítottként hallgatta ki, majd indítványozta a letartóztatását is. A gyanúsított beismerte a részletesen ismertetett bűncselekményeket.

Az elkövető jelenleg hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt kiszabott 1 év 6 hónapos börtönbüntetését tölti – áll a közleményben.

Rovatok