Index Vakbarát Hírportál

Vasvillával támadt a rendőrökre egy Pest megyei férfi

2022. december 8., csütörtök 11:05

Elfogtak a rendőrök egy körözés alatt álló férfit, aki vasvillával támadt rájuk egy Pest megyei településen – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt nyomoz a férfi ellen.

A rendőröket november 27-én arról értesítették, hogy egy Pest megyei település vasútállomásán egy tíz év körüli kislány a vasúti síneken sétál. A rendőrök hazavitték a gyermeket, és amikor átadták a szülőknek, ellenőrizték az apa adatait. Megállapították, hogy a férfi körözés alatt áll, ezért közölték vele, hogy előállítják.

A férfi azonban ellenállt, egy vasvillával a rendőrök felé indulva azt kiabálta: „Nem megyek veletek, dögöljetek meg!” Az egyik rendőr ekkor elővette a szolgálati fegyverét, és felszólította a gyanúsítottat az együttműködésre, de ő erre a lakásába futott, majd kiugrott az ablakon és elmenekült.

A rendőrség kedden elfogta és előállította, majd a nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki panasszal élt a gyanúsítás ellen. A 48 éves férfi ellen a rendőrség zaklatás és más bűncselekmények miatt is nyomoz – áll a közleményben.

Rovatok