Index Vakbarát Hírportál

Világszínvonalú klinikaikutató-képzés érkezik Magyarországra

2022. december 9., péntek 18:19

Együttműködési megállapodást írt alá a Harvard Medical School (HMS) és a Semmelweis Egyetem (SE) pénteken, a megállapodás értelmében a HMS posztgraduális orvosképző klinikaikutató-képzési programot tervez és valósít meg az egyetemen – közölte az SE az MTI-vel.

Az SE honlapján közzétett közlemény szerint a HMS közép-európai akadémikusoknak szervezett klinikaikutató-programja a tervek szerint 2023 júliusában indul, és 2026 júniusáig tart.

A képzés tantervéért és megvalósításáért az amerikai intézmény felel, az SE pedig vállalja, hogy évente 50 hallgató részvételi díjának ötven százalékát fedezi, amire az intézmény 250 ezer dolláros keretet különített el.

A programot a környező országokban is szeretnék meghirdetni, hogy a kelet-közép-európai régió több országának szakemberei is részt vehessenek benne – írták.

Mint olvasható, a tananyag hozzásegíti a résztvevőket, hogy olyan képességek birtokába juthassanak, amelyek nélkülözhetetlenek a magas színvonalon végzett klinikai kutatásokhoz. Mindezt többek között az epidemiológia, a biostatisztika, az orvosi etika és a szakmai vezetés területén.

A kilenc hónapos programba felvett hallgatók élő workshopokon és webináriumokon vesznek részt, egyéni és csoportos feladatokat oldhatnak meg, és kérésre egyénileg is meghallgathatnak többórányi előre felvett tananyagot.

A résztvevők várhatóan átlagosan heti 7-10 órában dolgozzák majd fel az anyagokat, és végzik el a projekteket. A programhoz három rezidens workshop is kapcsolódik: az első Budapesten, a második online, a harmadik pedig Bostonban – írták.

A közleményben idézték Merkely Bélát, az SE rektorát, aki a megállapodás ünnepélyes aláírásakor kiemelte: a Harvard és a Semmelweis Egyetem adottságai, gyökerei, az intézmények kulturális közege eltér ugyan, földrajzilag pedig egy óceán választ el bennünket.

De a célunk közös, küldetésünk, alapelveink azonosak: a lehető legjobb tudás átadása a lehető legmagasabb színvonalon – mondta. Hozzátette: „Ezért partnerségünk éppen olyan magától értetődő, mint amilyen örömteli. A klinikai kutatás terén elindított közös kurzussal pedig célunk, hogy elmélyítsük együttműködésünket”.

Ajay K. Singh, a HMS tanulmányi ügyekért felelős dékánhelyettese a kommüniké szerint arról beszélt: a klinikai kutatás valódi hajtóerőt jelent az egészségügyi innovációk szempontjából, és javítja a betegkezelések kimenetelét.

„Azáltal, hogy nagy hatású képzési lehetőségeket biztosítunk a világ minden táján dolgozó egészségügyi szakembereknek, megvalósítjuk a HMS küldetését, ami nem más, mint egy olyan sokszínű és elfogadó közösség támogatása, amelynek elődleges célja, hogy csillapítsa a szenvedést, javítsa az egészségi állapotot és a jóllétet” – mondta.

Rovatok