Index Vakbarát Hírportál

Range Rover okozott balesetet az Árpád hídon, a kamera mindent vett

2022. december 11., vasárnap 19:38

Szombat este két autó ütközött Budapesten, a csattanás után a vétlen járművezető kis híján beborult a villamossínek közé a kocsijával az Árpád hídon.

„Szombat este 23.03-kor szemtanúi voltunk az Árpád hídon egy balesetnek. Tudomásunk szerint személyi sérülés nem történt, megálltunk, és megkérdeztük, hogy mindenki jól van-e. Egy Range Rover okozta a balesetet, amely minket előzött meg jobbról nagy tempóban. Öt fiatal ült benne, valószínűleg húsz év alattiak” – írta a fedélzeti kamerával felszerelt autó sofőrje, aki a BpiAutósok.hu-nak küldte be az incidensről készített felvételt.

A szemtanú elmondása szerint a vétkes sofőr nem vette figyelembe, hogy a külső sávban állt a víz, és a nagy sebesség miatt felúszott a vízre, majd elvesztette az uralmat a jármű felett. A híd elején pedig figyelmeztettek is a nagy táblán egy ábrával, hogy vízátfolyás lehet az úton – tette hozzá.

Ezt a jelenséget a szaknyelv aquaplaningnek, magyarul vízen futásnak nevezi. Amikor egy autó elkezd aquaplanezni, a gumiabroncsok elveszítik a kapcsolatot az úttesttel, és az autó utána már nem reagál a vezető utasításaira (pl. fékezés, kormányzás, gyorsítás).

Rovatok