Index Vakbarát Hírportál

Változtatási tilalommal reagált az önkormányzat Újbuda túlépítésére

2022. december 15., csütörtök 12:45

Az elmúlt években jelentősen felgyorsultak a XI. kerületi ingatlanfejlesztések. Főként a Fehérvári út és a Duna közötti egykori ipari területén, ahol egyik hónapról a másikra, gomba módra emelkednek ki az új lakóházak, irodaépületek. A korábbi önkormányzati ciklusokban elfogadott építési szabályzatok és Újbuda népszerűsége az ingatlanvásárlók között számos befektetőt arra ösztönzött, hogy maximálisan kihasználják a szabályozásban biztosított, intenzív beépítési lehetőségeket. E folyamat következményeként Újbuda megváltozott.

A városrész vezetésének helyzetértékelése szerint a kerület közúti, közösségi közlekedési, egészségügyi és közmű-infrastruktúrája egyre kevésbé tudja kiszolgálni a növekvő igényeket, miközben a tartóssá váló közlekedési dugókból származó környezeti terhelés folyamatosan növekszik. Úgy látják,

Újbuda számos városrészét eddig jellemző kisvárosi nyugalom fokozatosan háttérbe szorult, az ott élők egyre inkább egy zsúfolt nagyvárosnak érzik lakóhelyüket. 

A kerület képviselő-testülete mai ülésén úgy döntött, hogy ezt a már középtávon is kezelhetetlen problémákat okozó folyamatot megállítja. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden olyan (főként egykori ipari) ingatlanra, amelyen a jelenlegi építési szabályzatok intenzív lakáscélú beépítést tesznek lehetővé és az önkormányzatot nem köti korábban létrejött településrendezési szerződés, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény alapján változtatási tilalmat rendelt el. 

A változtatási tilalom elrendelésével a kerület időt nyerhet arra, hogy a beépíthetőség mértékére, a zöldterületek arányára figyelemmel, valamint a parkolási problémák kezelése érdekében felülvizsgálja a vonatkozó építési szabályzatokat.

Mindez nem jelenti azt, hogy a változtatási tilalom miatt az érintett ingatlanokon egyáltalán nem épül semmiféle épület a jövőben. 

Újbuda Önkormányzata nem először élt ezzel a korlátozó eszközzel, legutóbb szeptemberben rendelt el változtatási tilalmat a kelenföldi Etele Városközpont Etele út, a Tétényi út és a Vahot utca által határolt területére, miután felreppent a hír, hogy a fővárosi önkormányzattal közös ingatlant a kerület értékesítené.

Rovatok