Index Vakbarát Hírportál

2022-ben több szereplő is eltűnt a magyar politika színpadáról

2022. december 20., kedd 12:07

A 2022-es országgyűlési választások után évtizedes politikai tapasztalattal rendelkező képviselők estek ki a parlamentből, miközben a miniszteri névsorban is történtek változások.

A 2022-es választási győzelem után megalakult ötödik Orbán-kormányban az előző ciklushoz képest nem kapott helyet Süli János, aki a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter volt, valamint Mager Andrea, aki a nemzeti vagyon kezeléséért felelt. Süli Jánost KDNP-s képviselőként továbbra is láthatjuk a parlamentben.

Váltás történt a Honvédelmi Minisztérium élén, Benkő Tibor helyére Szalay-Bobrovniczky Kristóf érkezett. Az Emberi Erőforrások Minisztériumát szétbontották, és addigi vezetője, Kásler Miklós neve sem szerepel a kabinet tagjainak névsorában.

A Lungo Drom és a Fidesz választási szövetsége után Farkas Flórián 2002-ben lett országgyűlési képviselő a párt listájáról. 2002 és 2015 között a Fidesz frakcióvezető-helyettese volt, minden alkalommal listáról jutott mandátumhoz, ahogy 2014-ben és 2018-ban is. 2010–2011-ben a roma támogatásokat felügyelő miniszteri biztos volt, 2014–2018 között miniszterelnöki biztos.

Farkas Flórián először 1995 és 2003, aztán 2011 és 2014 között töltötte be az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöki tisztségét. Farkas Flórián a 2022-es választásokon nem indult egyéniben, és a Fidesz–KDNP listáján sem találkozhattunk a nevével. Az Országgyűlésben tehát nincs széke, de 2021 nyarán öt évre újra megválasztották a Lungo Drom elnökének.

Völner Pál 2010-től kormánypárti országgyűlési képviselő, a 2014-ig tartó ciklusban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

A politikust az Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként, miniszterhelyettesként érte a 2021 decemberében kirobbant vesztegetési botrány, a Völner–Schadl-üggyel több cikkben is részletesen foglalkoztunk, ezeket itt találja. Völner Pál 2018-ban egyéni győzelmet aratott Komárom-Esztergom megye 2-es számú egyéni választókerületében, idén nem ismételhetett.

Simonka György 2018-ban megnyerte Békés megye 4-es számú választókerületét, később korrupciós ügyek gyanúja miatt indult eljárás ellene, a politikus véleményét a vádakról itt olvashatja. Simonka György az új ciklusban már nem képviselő, legutóbb akkor írtunk róla, amikor alpolgármester lett.

Négy évvel ezelőtt Boldog Istvánt választották Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjévé. A politikus bírósági ügye 2020 végén indult, itt írtunk róla bővebben. Boldog István sem indult a választáson.

Volt miniszterelnök-jelöltek és pártelnökök szorultak háttérbe az ellenzéknél

Burány Sándor évtizedes munkával a háta mögött búcsúzott a parlamenttől. 1994-től országgyűlési képviselő, 2018-ig az MSZP-frakcióban, az utolsó években a Párbeszédében. Rövid ideig, 2003–2004 között foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter volt, pályafutása során több államtitkári pozíciót is betöltött. Burány Sándor 2018-ban Budapest 9-es számú egyéni választókerületében nyert mandátumot, de a 2021-es ellenzéki előválasztáson vereséget szenvedett a DK-s Arató Gergelytől. A listán nem jutott neki hely.

Tóth Csaba 2010 óta volt az MSZP országgyűlési képviselője. 2018-ban magabiztos győzelmet aratott Budapest 8-as számú egyéni választókerületében, de a Hadházy Ákos által hangoztatott ügyek miatt a 2021-es ellenzéki előválasztás elején többen kihátráltak mögüle, végül bejelentette visszalépését.

Bangóné Borbély Ildikó 2014 óta volt országgyűlési képviselő, az előválasztáson vereséget szenvedett a momentumos Kiss Lászlótól, később kiderült róla, hogy nem mondott igazat a képesítéséről.

Mesterházy Attila 2004-től volt országgyűlési képviselő, 2004 októbere és 2006 júniusa között az Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára, 2009-től 2014-ig frakcióvezető, 2010–2014 között az MSZP elnöke. A 2010-es országgyűlési választásokon az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként szerepelt, azonban már a voksolás előtt is világos volt, hogy vesztes csatába vezeti a szocialistákat.

2018 után az országgyűlési képviselői pozíció mellett a NATO parlamenti közgyűlésében is számos posztot betöltött, volt a szocialista csoport frakcióvezetője, majd a közgyűlés elnöke is. Az ellenzéki előválasztáson Veszprém 1-es számú választókerületében vereséget szenvedett Csonka Balázstól, és az ellenzéki listán sem szerepelt.

Korábbi cikkünkben Bangóné Borbély Ildikót és Mesterházy Attilát is kérdeztük a képviselői évek utáni életről.

Szél Bernadett 2012-ben került a parlamentbe az LMP színeiben. A 2014-es országgyűlési választásokon a párt listájáról szerzett mandátumot, női társelnökként évekig vezette is az LMP-t. A 2018-as választáson a párt miniszterelnök-jelöltje volt.

Szél Bernadett 2018 októberében távozott az LMP-ből, munkáját független képviselőként folytatta. A 2021-es ellenzéki előválasztáson a Momentum jelöltjeként győzött, de az országgyűlési választáson Pest megye 2-es számú választókerületében vereséget szenvedett a kormánypárti Menczer Tamástól.

Sneider Tamás 2010 óta volt országgyűlési képviselő, Vona Gábor lemondása után a Jobbik elnökévé választották, és az Országgyűlés alelnöki pozícióját is betöltötte. 2020-ban lépett ki a pártból, aztán csatlakozott a Bencsik János által alapított Polgári Válaszhoz. 2022-ben nem indult a választáson.

Több exjobbikos képviselő is 2022-ben búcsúzott a parlamenttől. A Jobbikból való kilépés után saját pártot alapított Volner János (Volner Párt, Huxit Párt), Varga-Damm Andrea (Reformerek) és Bencsik János (Polgári Válasz) is. A választáson egyikük sem indult, Volner Jánosból szingapúri külgazdasági attasé lesz, Bencsik Jánosból torontói főkonzul.

Bana Tibor nem alapított pártot, a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz csatlakozott, és saját kávézót működtet, amiről itt kérdeztük. Farkas Gergely sem képviselő már, korábban a Jobbik Ifjúsági Tagozatát vezette. Fülöp Eriket sem láthatjuk a parlamentben, ő a Jobbik után a Mi Hazánknál is felbukkant.

Demeter Márta 2014-ben a baloldali összefogás listájáról jutott a parlamentbe, a szocialista frakcióban politizált, 2017-ben távozott az MSZP-ből. Ezt követően az LMP-hez csatlakozott, ahol társelnök volt, 2018-ban az ő listájukról szerzett mandátumot. Demeter Márta az előválasztás előtt jelentette be, hogy a 2022-es választás után a Jobbik frakciójához csatlakozna, de az előválasztáson negyedikként zárt, a listán csak a 255. hely jutott neki.

Már nem képviselő Balczó Zoltán sem, aki korábban volt MDF-tag, MIÉP-es honatya, majd jobbikos EP-képviselő, parlamenti képviselő.

Molnár Gyula 1994 óta 2010-ig folyamatosan országgyűlési képviselő volt. 2018-ban egyéni mandátummal tért vissza a parlamentbe, közben 2016 júniusától 2018 áprilisáig az MSZP elnöki pozícióját töltötte be. Molnár Gyula az előválasztásnak már a DK támogatásával vágott neki, de nem sikerült győznie, így el sem tudott indulni az országgyűlési voksoláson.

Új miniszterek jöttek

Az ötödik Orbán-kormányban több új miniszter is helyet kapott. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, korábban a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatói tisztsége után a jegybank alelnökeként dolgozott, távozását követően gazdaságpolitikai miniszterelnöki megbízott volt.

Csák János kulturális és innovációs miniszter, 2011–2014 között Magyarország londoni nagykövete volt. Előtte csúcsvezetőként több nagy cégnél is megfordult, például volt a Matáv pénzügyi igazgatója, a Mol-csoport elnöke, a T-Mobile Magyarország elnöke és a Richter Gedeon igazgatósági tagja is. A médiapiacon is felbukkant, köze volt a Heti Válasz hetilap megújításához és a Helikon könyvkiadó üzleti stratégiájának kidolgozásához. Később a Design Terminal elnökeként és társtulajdonosaként, valamint a Bank of China közép-európai igazgatótanácsának tagjaként is láthattuk.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, az egyik legnagyobb politikai agytrösztnél, a Századvégnél volt vezető. 2016-tól 2020-ig a londoni nagyköveti pozíciót töltötte be. A honvédelemhez is van köze, a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár tartalékos századosa és a Magyar Tartalékosok Szövetségének társadalmi elnöke, szolgálatot teljesített a Magyar Palotaőrségnél. Szalay-Bobrovniczky Kristófnak üzletemberként a hadiiparban is voltak érdekeltségei, de ezeket megszüntette.

Lantos Csaba december elsejétől energiaügyi miniszter. 1989 és 2000 között a Creditanstalt csoportnál az értékpapír-kereskedelmet irányította és a befektetési alapkezelőt is vezette, 1997-től az egész csoportot irányító befektetési bank (a CA IB Értékpapír Rt.) vezérigazgatója. 2000 augusztusától 2007-ig az OTP Bank vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 1990 és 2002 között tagja volt a Budapesti Értéktőzsde tőzsdetanácsának. A Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának tagja, volt elnöke. 2009-től a MET Holding AG elnöke, 2010-től a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja. A Lantos Vagyonkezelő irányítója, 2021 óta a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja. Szintén 2021 óta a 4iG Nyrt. igazgatósága által létrehozott új stratégiai tanácsadói grémium tagja.

Azokat a politikusokat, akik pályafutásuk során először jutottak parlamenti mandátumhoz 2022-ben, itt gyűjtöttük össze.

(Borítókép: Index)

Rovatok