Index Vakbarát Hírportál

Azbej Tristan: A kereszténység lett a világ legüldözöttebb vallása

2022. december 22., csütörtök 19:27

Magyarország továbbra is élen jár a keresztény kultúra és az üldözött keresztények védelmében – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban.

Azbej Tristan elmondta, továbbra is azt vallják: meg kell védeni Európa keresztény kultúráját, és „nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van”.

Aláhúzta: erről szól a Hungary Helps Program, amelynek keretében hat év alatt csaknem egymillió embernek tették lehetővé, hogy a migráció helyett a szülőföldön maradást válassza.

Idén segítségére siettünk a terroristák által támadott afrikai híveknek, és együtt ünnepelhettük meg az iraki keresztényekkel, hogy az Iszlám Állam által elpusztított iskolájuk helyett új épülhetett

– sorolta az államtitkár, hozzátéve: a magyarok együttérzésének és támogatásának köszönhetően a kormány programja nemzeti üggyé vált.

Így üzenjük meg azoknak, akiket ártatlanul üldöznek a Krisztus-hitük miatt: Magyarországra, a magyar emberekre számíthatnak. Még a mostani nehéz körülmények közepette is kiállunk az üldözött keresztények mellett

– hangoztatta Azbej Tristan.

A kereszténység lett a világ legüldözöttebb vallása 

Azbej Tristan úgy látja, bár idén a hírek az ukrajnai háborúra irányultak, most, karácsony idején különösen fontos a keresztény Magyarországon is gondolni arra, hogy a kereszténység lett a világ legüldözöttebb vallása.

„Vannak országok, ahol keresztények milliói csak titokban vagy véres terrortámadásoktól tartva ünnepelhetik a karácsonyt. Más, közeli nyugati államokban fizikailag ugyan még nem fenyegetik a keresztényeket, de a keresztény vallás és kultúra elleni támadás már elindult. Nem szívesen látják a karácsonyi hagyományokat, átnevezik ezeket, és még a „Boldog karácsonyt!” köszöntést is betiltanák – mondta az államtitkár az MTI híradása szerint. 

Rovatok