Index Vakbarát Hírportál

Leállással indul az év, csak lassan térhetnek vissza a megszokott hétköznapok

2022. december 22., csütörtök 21:13

A magyarok közel 20 százaléka január elején sem tér vissza a munkához. A szokatlanul elnyújtott pihenés részben a beragadt szabadságokkal, részben pedig egyes területek totális leállásával magyarázható.

Egyre több munkavállalónál tolódik át a szabadság az új évre, az emberek 19 százaléka pihenéssel tölti a karácsony és újév közötti napokon felül az új év első hetét is – derül ki a Pulzus Napi.hu számára készített felméréséből.

Az egyik ok, hogy bár a versenyszférában a szabadságokat rugalmasan kezelik, a beragadt a napokat a munkavállalók jellemzően év elején vehetik ki.

A másik magyarázat, hogy az ünnepi időszakban több terület teljesen leáll, ez a helyzet például a közszférában, az ipar egyes részein, de a szolgáltatások egy része is csak korlátozottan vehető igénybe, míg az üzletek is korlátozottan vannak nyitva.

Mint ismert, idén négy munkanap esik a két ünnep közé, ám ezeken a napokon már csak nagyon kevesen dolgoznak a megszokott munkarendben. Noha a december 24-e hivatalosan még munkanap, a gyakorlatban a legtöbben már pihenhetnek, ráadásul idén szombatra esik szenteste.

Az ezer fő megkérdezésével végzett felmérésből kiderült az is, hogy az emberek alig több mint negyede, 28 százaléka dolgozik legalább egy napot az év végi ünnepi időszakban, 13 százalékuk a munkanapok mellett legalább egy ünnepnapra is be van osztva.

Azoknak, akik a turizmusban, vendéglátásban vagy valamilyen szociális területen dolgoznak, az idei ünnep is húzós lesz, ezalól természetesen a rendőrök, a mentősök és a tűzoltók sem jelentenek kivételt.

(Borítókép: Mónus Márton / MTI)

Rovatok