Index Vakbarát Hírportál

A magyar fiatalok többsége elégedetlen az életével

2022. december 29., csütörtök 16:43

Igencsak vegyesen látják a fiatalok mostani helyzetüket és a jövőjüket. A K&H ifjúsági index mindössze plusz 2 pont lett a negyedik negyedévben, ami az egyik legrosszabb eredmény a felmérés nyolcéves történetében. A fiatalok 32 százaléka mondta csak magát elégedettnek, azonban 60 százalékuk a jövőt tekintve derűlátó. A felmérés szerint az „elégedetlen optimisták” tábora a legnagyobb, az „elégedett pesszimistáké” a legkisebb.

Összességében inkább kedvezőtlennek látják jelenlegi életüket a 19–29 éves fiatalok, de a jövőben sokan várnak javulást. Az idei negyedik negyedévben plusz 2 pont lett a plusz 50 és mínusz 50 pontos skálán mért ifjúsági index értéke. Ez holtversenyben a legrosszabb érték a 2014 negyedik negyedévében elért eredménnyel.

Az ifjúsági index több komponens, az élettel, egészséggel, tanulással, munkával, anyagi helyzettel, egészséggel, önmegvalósítással, önállósággal, szórakozással, barátokkal való elégedettség alapján méri, hogy a fiatalok mennyire elégedettek – közölte a K&H.

A kutatás szerint a megkérdezett fiatalok több jól elkülöníthető csoportba oszthatók. A megkérdezettek 32 százaléka mondta magát összességében elégedettnek. Emellett a fiatalok viszonylag optimistán néznek a jövőbe: 60 százalékuk úgy látja, az életük a közeljövőben kisebb vagy nagyobb mértékben pozitív irányba változik.

Jelen és jövő megosztja a fiatalokat

A mostani helyzet és a jövőbeli elképzelések alapján négy jól elkülöníthető csoportba sorolhatók a fiatalok:

(Borítókép: Buena Vista Images / Getty Images)

Rovatok