Index Vakbarát Hírportál

Sztrájk, demonstrációhegyek, soha nem látott összefogás – a tanártüntetések éve

2022. december 31., szombat 12:48

Magyarországon egyértelműen a pedagógusok ügye, az oktatás helyzete hasította ki az egyik legnagyobb szeletet a hazai nyilvánosságból 2022-ben. A bérrendezés elodázása, a sztrájktörvény módosítása és a tiltakozásra adott válaszok miatt idővel a szülők és a diákok is a tanárok mellé álltak, hogy szélesebb összefogás keretein belül jelezzék: mihamarabbi változást szeretnének. Cikkünkben összeszedtük, melyek voltak idén a legfontosabb oktatásügyi állomások.

Csalódással indult az év.

Bár a pedagógus-szakszervezetek már évek óta 45 százalékos béremelést követelnek, a kormány 2022 januárjában 10 százalékos pótlékemelést hajtott végre.

Mindez alapjaiban meghatározta a következő időszakot, a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete első körben január 31-re kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett. Ehhez a munkabeszüntetéshez 27 ezren csatlakoztak.

Miután a kétórás figyelmeztető sztrájk sem vezetett eredményre, a szakszervezetek bejelentették, március 16-ra határozatlan ideig tartó munkabeszüntetést szerveznek.

A kormány válaszul a sztrájk szabályait február 11-én rendeletben fektette le,

melynek értelmében gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben biztosítani kell, továbbá a tanórák 50 százalékát, érettségiző osztályokban a vizsgatantárgyak óráinak 100 százalékát meg kell tartani.

A tiltakozás újabb szintje: a polgári engedetlenségi hullám

A sztrájkszabályok módosítása – melyet azóta törvénybe is foglaltak – korábban soha nem látott elégedetlenséghez vezetett, a tanárok februárban – a szakszervezetektől függetlenül – polgári engedetlenségi akciók szervezésébe kezdtek, a Civil Közoktatási Platform (CKP) összesítése szerint csak ebben az időszakban 320 intézmény legalább 6500 pedagógusa tagadta meg a munkát.

Emellett a korábban beharangozott, március 16-tól induló, határozatlan ideig tartó sztrájk szervezése is folytatódott, az érdekvédők jelezték, ha nincs más út, akkor a rendelet betartása mellett gyakorolnak nyomást a kormányra.

Viszlát, Emmi, helló, Belügyminisztérium!

A határozatlan ideig tartó sztrájk végül április 1-ig folytatódott, azon a napon a szakszervezetek bejelentették, hogy a választások miatt felfüggesztik a sztrájkot, de a tárgyalásokat az új kormány megalakulása után is folytatják.

Április 3-án a Fidesz–KDNP pártszövetség negyedik alkalommal is kétharmados győzelmet aratott,

nem sokkal később pedig kiderült, hogy az újonnan felálló kormányban a korábbiaktól eltérően már nincs Emberi Erőforrások Minisztériuma, az oktatás így a Pintér Sándor által vezetett Belügyminisztériumhoz került, a köznevelési államtitkár személye ugyanakkor nem változott, a feladatot továbbra is Maruzsa Zoltán látja el.

Az érdekvédők a tárca körüli változások ellenére jelezték, hogy a tárgyalásokat nyáron is folytatni szeretnék. Ennek megfelelően augusztusban is volt egy sztrájktárgyalás, a szakszervezetek képviselői ugyanakkor itt sem kaptak olyan ajánlatot, amely álláspontjuk szerint megoldást jelentene a tanárhiányra.

„Ha nincs jó ajánlat, normális tanévkezdés nem lesz”

– vetítették elő.

Rendhagyó tanév

Idén már a tanévkezdés is rendkívüli volt, a Tanítanék Mozgalom szeptember elején gördülő polgári engedetlenségi akciót hirdetett, amelyhez folyamatosan csatlakoztak az intézmények az ősszel. A tiltakozásban részt vevő pedagógusok alig pár nap elteltével a tankerülettől fenyegető levelet kaptak, melyben felhívták a figyelmüket arra, hogy tettük „alapot ad a munkáltatói rendkívüli felmentésre”.

Nem sokkal később a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt pedagógusát ki is rúgták, távozott az intézményből többek között Palya Tamás és Törley Katalin. Eltávolításuk fordulópontot jelentett, sok olyan tanár, szülő és diák csatlakozott akkor a kiálláshoz, aki korábban a háttérből figyelte az eseményeket.

A szakszervezetek ezen a ponton úgy döntöttek, hogy az egyébként már szeptember eleje óta tartó gördülő sztrájkot kiszélesítik, és ismét országos, központi munkabeszüntetést szerveznek a változás érdekében.

Azóta összesen öt nagyszabású sztrájk volt a hazai intézményekben, tiltakoztak a tanárok

Ez utóbbi sztrájkhoz nagyban hozzájárult az is, hogy a Belügyminisztérium november végén újabb nyolc pedagógus elbocsátásról döntött, december 20-án pedig az is kiderült, hogy elbocsátásra már vidéken is volt példa. A kirúgott tanárokról készült portrésorozatunkat ide kattintva érheti el.

A sztrájknapokra egyébként a szülők és a diákok számos kísérőeseményt, élőláncot, flashmobot, demonstrációt és tüntetést szerveztek, Budapesten és a vidéki nagyvárosokon túl a pedagógusok már a kisebb településeken is hangot adtak nemtetszésüknek, amire korábban nem vagy csak nagyon kivételes esetben volt példa.

Az elmúlt időszak tiltakozásait Orbán Viktor is értékelte az év utolsó kormányinfóján. A miniszterelnök hangsúlyozta: ha a tanárok nem értenek egyet a politikai és szakmai irányvonallal, a tiltakozásnak a törvényes formáját – vagyis a sztrájkot – válasszák a polgári engedetlenség helyett.

A kormányfő az Index kérdésére Pintér Sándor munkáját és a köznevelési konzultáción elhangzottakat is kommentálta. Mint ismert, a belügyminiszter egy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre szervezett eseményen kijelentette, hogy

„az oktatáshoz nem ért, de a vezetéshez igen”. 

Orbán Viktor azt mondta: neki ezzel nincs problémája, egyetért Pintér Sándorral, „a vezetőnek a vezetéshez kell értenie, a tudást, ami megvan a magyar társadalomban, azt kell megfelelő szervezeti formákon keresztül integrálnia.  

Mit ígér a kormány?

A szakszervezetek a tanév első felében is folytatták a tárgyalásokat a belügyi államtitkárságon, Maruzsa Zoltán az egyik őszi egyeztetésen nyomatékosította azt a már a kormányinfón korábban bejelentett lépcsőzetes bérrendezést, melynek eredményeként

A számok nyelvén: a diplomásátlagbér 2025-ben 972 ezer forint lehet, ebben az esetben a pedagógus-átlagbér 776 ezer forintra emelkedhet az uniós források függvényében.

A béremelés fontos, de…

A változást akarók az elmúlt időszakban számos alkalommal hangsúlyozták, hogy a béremelés önmagában nem oldja meg az oktatás helyzetét, de mindenképpen kell ahhoz, hogy egyáltalán tovább lehessen lépni. Álláspontjuk szerint a fejlődést jelenleg elsősorban a közoktatásból hiányzó 16 ezer pedagógus okozza, de az anyagi megbecsültségen túl számos egyéb célt is megfogalmaztak, ezek az alábbiak:

Az Index korábban részletesen is kielemezte a tüntetők 9 pontját, külön megvizsgálva minden egyes követelést, területet. Cikkünket a témában ide kattintva érheti el.

(Borítókép: Tüntetés 2022. október 5-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok