Index Vakbarát Hírportál

Láng Zsolt: Pártállástól függetlenül minden önkormányzat kapott támogatást

2023. január 3., kedd 17:00

Negyvennégymilliárd forint kormányzati támogatást kapnak rezsiköltségeikhez a tízezer lakos feletti települések és fővárosi kerületek – jelentette be a közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos Budapesten egy sajtótájékoztatón.

Láng Zsolt közölte: a támogatást az alapvető közszolgáltatások fenntartására adja a kormány a háború és a brüsszeli szankciók miatt kialakult gazdasági helyzetben. Emlékeztetett: a kormány már korábban döntött arról, hogy a tízezer lakosúnál kisebb településeknek 32 milliárd forint támogatást nyújt megemelkedett energiaköltségeikhez.

A kormány minden erejével támogatja a helyhatóságok mindennapi normál működését, és bízik abban, hogy ez a segítség elég lesz a téli-tavaszi hónapokra az önkormányzatoknak – tette hozzá a kormánybiztos.

Láng Zsolt a támogatásokról azt mondta: pártállástól, politikai hovatartozástól függetlenül minden magyar településnek igyekeznek segíteni. A kormánybiztos közölte, a több mint tízezer lakosú települések vezetőivel egyenként egyeztettek, csak azokkal nem, amelyek vezetői nem mentek el a megbeszélésre.

Megvizsgálták többek között a települések anyagi helyzetét, energiabeszerzési szerződéseit, azok lejártát. A támogatás odaítélésének nem volt feltétele az önkormányzati takarékossági program, de ennek, úgy látja, maguktól eleget tettek a helyhatóságok.

Azzal kapcsolatban, hogy a Demokratikus Koalíció bejelentette: fővárosi polgármesterei pert indítanak, arra hivatkozva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását”, Láng Zsolt azt mondta, ez komolytalan lépés.

Kiemelte: látszik az odaítélt támogatásokból, hogy pártállástól függetlenül minden önkormányzat kapott segítséget. Csak azok nem – mondta –, amelyek vezetői nem mentek el az erről szóló egyeztetésre, nem kértek segítséget.

Ezek a kerületek vagy olyan jól állnak, hogy nem kell nekik a támogatás, vagy nem akarnak segítséget nyújtani az ott élőknek – fogalmazott a kormánybiztos, hozzátéve: szomorú, hogy fontosabb volt e kerületvezetőknek a pártközpont utasítása, mint a kerületi lakók. Láng Zsolt elmondta azt is, hogy Balla György miniszteri biztos 137 vidéki, ő maga pedig 17 budapesti kerület vezetőjével tárgyalt a támogatásról.

A támogatásért takarékosságot kérnek

Mint azt a Miniszterelnökség hétfő esti közleménye alapján megírtuk, a kormány célja, hogy a háború és a brüsszeli szankciók következményeként sokszorosára emelkedő energiaárak miatt segítse a településeket. 

A települések anyagi helyzete, energiabeszerzési szerződéseik, alapvető intézményeik fűtési, világítási rendszere jelentősen eltérő. A támogatásért cserébe mindenkitől takarékosságot kérünk, ezért az érintett önkormányzatok tervet készítettek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségekről – fogalmaztak a közleményben.

(Borítókép: Láng Zsolt 2022. május 30-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok