Index Vakbarát Hírportál

Újabb busz- és kerékpársávok kijelölését követelik a legfájóbb közlekedési útvonalakon

2023. január 4., szerda 11:03

Ha rövid időn belül nem teszik fenntarthatóbbá Budapest közúti közlekedését, néhány éven belül a központi régió forgalma a belvárostól egészen az agglomerációig befagyhat. Az ehhez vezető első szimbolikus, de jelentős lépés a Lánchíd jelenlegi forgalmi rendjének hosszú távú fenntartása lenne. Ennek érdekében 22 civil szervezet petíciót is indított.

Az autómentes Lánchídra menekülőútként tekint a Magyar Kerékpárosklub és másik 21 közlekedéssel, urbanisztikával és környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezet, mivel úgy látják, a központi fekvésű híd átkelési alternatívát jelent mindazon járművek számára, melyek nem felelősek a torlódásokért. 

Az úthálózat eddigi fejlesztése szerintük nem vezet el a 2019-ben elfogadott Budapesti Mobilitási Tervben lefektetett 2030-as célok teljesüléséhez, mivel az a közúti forgalom enyhülése helyett tovább növelte a terhelést.

Az M0-s kiépülése, a Hungária körgyűrű kapacitásának növelése, az M6-os, M4-es és M2-es utak fejlesztése, a rendszerváltás utáni három Duna-híd átadása, több ezer P+R parkoló kiépítése és sok más beruházás elsősorban a személygépjármű-forgalom számára rendelkezésre álló felületet növelte. Sőt a város évről évre egyre nagyobb költséggel járó szétterüléséhez vezetett az autós ingázással könnyebben elérhető települések számának növekedésén keresztül. 

– írták közleményükben. Egyetértenek viszont Budapest vezetésének koncepciójával, mely szerint a forgalmi terhelés növekedésének tendenciáját meg kell fordítani, ez pedig a közösségi, kerékpáros és gyalogosközlekedés részarányának növelése révén lehetséges.

Ha a városvezetés tovább halogatja a döntést, a Magyar Kerékpárosklub prognózisa szerint a következő gazdasági növekedési ciklusban a budapesti régió közlekedése a belvárostól kifelé haladva pár év alatt egészen az agglomerációig lefagy.

Nyugat-Európa nagyvárosainak példája szerint Budapesten is a kis területigényű közlekedési módoknak kell kedvezni,

azaz buszsávokat, kerékpársávokat kell kijelölni, ráadásul épp a legfájóbb, legakutabb helyeken kiépítve a zavarmentes közösségi közlekedési és kerékpáros alaphálózatot.

Azt szeretnék elérni, hogy a belvárosi járdákon a kerületek, illetve a főváros szüntesse meg a közterületi parkolást, és szorítsa vissza a leginkább terhelt közterületeken az ingyenes, magáncélú autóelhelyezés lehetőségét. 

Szerintük a kormányzat méltatlan helyzetet teremt azzal, hogy a Lánchíd finanszírozásának 6 milliárdos támogatását visszatartják csupán azért, mert új forgalmi rendje megfelel a korábban egyhangúan elfogadott közlekedési stratégiának. 

A civilek a Lánchíd forgalmi jelenlegi rendjének fenntartásáért petíciót is indítottak, hogy világossá váljon, mekkora a társadalmi igény a fenntarthatóbb közlekedési rendszer iránt.

Rovatok