Index Vakbarát Hírportál

Végrehajtókat küld Szijjártó Péterékre a Momentum

2023. január 4., szerda 20:11

Végrehajtókat küld a Külgazdasági és külügyminisztériumra a Momentum Mozgalom amiatt, hogy Szijjártó Péterék két elvesztett bírósági per után sem adták ki az úgynevezett lélegeztetőgép-biznisz adatait.

A Momentum közleményében emlékeztettek arra, hogy a párt szóvivője és frakcióvezető-helyettese, Tompos Márton tavaly perelte be a külügyet, mivel szerintük a minisztérium törvényt szegett azzal, hogy közadatigénylés után sem adták ki a lélegeztetőgépek beszerzéséről szóló adatokat. 

Tompos Márton most azt írta a Facebookon, hogy hiába nyert két pert a minisztérium ellen, és hiába telt el egy év, azóta sem adták ki a kért adatokat. Ezért döntöttek úgy, hogy végrehajtókat küldenek a külügyminisztériumra – írta. 

A járvány elején beszerzett lélegeztetőgépek közül azóta Magyarország jó néhány darabot külföldi országoknak ajándékozott el. 

(Borítókép: Szijjártó Péter 2022. december 12-én. Fotó: Olivier Hoslet / EPA / MTI)

Rovatok