Index Vakbarát Hírportál

Egy parkoló autót akartak szétbontani Szegeden

2023. január 5., csütörtök 11:00

Egy autó alkatrészeit akarta ellopni három fiatal Szegeden, azonban a körzeti megbízottak tetten érték őket. Lopás miatt kell felelniük.

A megalapozott gyanú szerint a három fiatal 2023. január 4-én hajnalban érkezett meg egy szegedi piac parkolójában kiszemelt – hosszú ideje ott álló – autóhoz. Miután a külföldi gépjárművet elkezdték szétszerelni, a csoport egyik tagja elhagyta a helyszínt – közölte a rendőrség.

A közelben járőröző rendőrök észrevették a rosszban sántikáló fiatal párost, akikről beigazolódott a gyanújuk, a leszerelt alkatrészeket el akarták lopni. Az egyenruhások a 17 és 18 éves feltételezett elkövetőket elfogták és előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra.

A távozó 19 éves csoporttag még aznap jelentkezett a rendőrségen. Ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Rovatok