Index Vakbarát Hírportál

Létrejött a kormány új munkacsoportja

2023. január 10., kedd 18:54

Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán jelentette be, hogy az igazságszolgáltatás hatékonyságának növelése érdekében új munkacsoport jött létre, amely a büntetőeljárások egészét fogja vizsgálni a nyomozástól kezdve a vádemelésen át a bírósági eljárás befejezéséig.

Varga Judit keddi közleményében azt írta, lényegesen rövidült a bírósági eljárások időtartama az új büntetőeljárási törvény 2018-as bevezetése óta: 2020-ban az első fokon jogerőre emelkedett ügyek kétharmadát zárták le három hónapon belül, a büntetőperek átlagos időtartama pedig a 2016-os tartam közel kétharmadára, 362 napról 262 napra csökkent.

Az eljárások gyorsításának köszönhetően a folyamatban lévő ügyek időtartama mellett a számuk is csökkent, négy év alatt 29 967-ről szinte a felére, 15 043-ra apadt a járásbíróságokon folyamatban lévő büntetőperek száma – tette hozzá. 

Azt is kifejtette, hogy a statisztikák folyamatos és lényeges javulása ellenére azonban kivételes, egyedi esetekben még mindig előfordulhat a büntetőeljárások elhúzódása. Az újabb jogintézmények ugyanis nem minden esetben alkalmazhatók, például ha túl bonyolult a bizonyítás folyamata, az ügy terjedelme, a nagy mennyiségű nyomozati anyag vagy a terheltek magas száma miatt.

Az ilyen kivételes esetek felszámolása érdekében

az Igazságügyi Minisztérium koordinálásával kedden új munkacsoport jött létre, amelynek célja az igazságszolgáltatás hatékonyságának további javítása.

A munkacsoport a büntetőeljárások egészét vizsgálja, a nyomozástól kezdve a vádemelésen át a bírósági eljárás befejezéséig. A munkacsoport a központi közigazgatás és az igazságszolgáltatás különböző szerveiből tevődik össze, így az Igazságügyi Minisztériumon kívül a Belügyminisztérium, a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal, a Legfőbb Ügyészség, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal képviselői is részt vesznek a közös munkában – ismertette Varga Judit.

Az Index Varga Judittal készült januári interjúját ezen a linken érheti el.

(Borítókép: Varga Judit / Facebook)

Rovatok