Index Vakbarát Hírportál

Feljelentést tesz a DK az uniós pénzek ügyében

2023. január 11., szerda 15:14

A Demokratikus Koalíció hűtlen kezelés gyanújával büntetőfeljelentést tesz, mert „immár egyértelműen bizonyítható, hogy kizárólag Orbán Viktor kormánya miatt nem jut hozzá Magyarország az európai uniós pénzekhez” – közölte Rónai Sándor, az ellenzéki párt EP-képviselője online sajtótájékoztatóján.

Rónai Sándor azt mondta, a kabinet nem teljesíti az uniós feltételeket, nem fékezi meg, hogy a „fideszes milliárdosok ellopják az uniós támogatásokat”, nem „söprik ki a milliókat kereső fideszeseket” az egyetemek éléről, és nem biztosítják a bíróságok függetlenségét sem.

A miniszterelnök „inkább megfosztja a külföldi egyetemi tanulmányokra vágyó diákokat az álmaiktól, de nem függeszti fel egy percre sem az uniós pénzek ipari mértékű ellopását” – fogalmazott a DK-s politikus.

Mint megírtuk, az Európai Bizottság többek között azt kifogásolja, hogy kormánypárti  politikusok ülnek  az egyetemek kuratóriumaiban. Úgy látják, mindez a korrupció fokozott kockázatával jár, hiszen a közalapítványok sok állami pénzt kapnak. Ezért a testület kizárja az alapítványi irányítású egyetemeket az  Erasmus+  csereprogramjából.

Az Erasmus-programmal tavaly 8800 magyar diák és 4000 felsőoktatási dolgozó kapott lehetőséget arra, hogy külföldi egyetemre járhasson. Hétfőn derült ki, hogy az Európai Bizottság 21 magyar alapítványi intézményt, köztük a Corvinust és a Semmelweis Egyetemet kizárta az Erasmus-programból. 

Rovatok