Index Vakbarát Hírportál

Két kisteherautó karambolozott Mánynál

2023. január 12., csütörtök 07:21

Csütörtökre virradóra két kisteherautó – amelyek közül az egyik kocsikat szállított – összeütközött az M1-es autópálya 33-as kilométerénél, Mány térségében. A kialakult forgalmi akadály miatt több gépkocsi balesetet szenvedett, egy autó pedig elakadt a leállósávban.

A tatabányai és a bicskei hivatásos, valamint önkéntes tűzoltók áramtalanítják a járműveket, és kiszabadítják az elakadt gépkocsit. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint a mentők is megérkeztek a helyszínre.

Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták a főváros felé vezető oldalon.

Az Útinform tájékoztatása szerint az M5-ös autópályán a Röszke felé vezető oldalon Szeged térségében baleset történt. A 153-as kilométernél a külső sávot elkerítették. Torlódás nem lassítja az előrejutást.

Az erős forgalomban a szokásos hétköznap reggeli torlódás tapasztalható a főváros irányába, többek között:

Többfelé nedvesek, csúszósak az utak

A Magyar Közút közleményében jelezte, hogy a Dunántúlon Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével mindenhol esik vagy szemerkél az eső, továbbá Pest és Nógrád vármegye nagy részén is szemerkél az eső. Az ország többi részén borult, felhős, de csapadékmentes az idő.

A gyorsforgalmi, valamint a fő- és mellékutak burkolata a Dunántúl teljes területén, valamint Pest és Nógrád vármegye jelentős részén, továbbá Kecskemét, Heves, Eger és Putnok térségében nedves, vizes, vagy a preventív védekezés nyomán sónedves. Máshol szárazak az utak.

A látási viszonyok mindenütt jók, kivétel ezalól Sarkad, Debrecen, Nyírbátor, Vásárosnamény, Miskolc és Sátoraljaújhely térsége, ahol köd nehezíti a közlekedést, ott akár 100-300 méter alá is lecsökkenhet a belátható út hossza.

Rovatok