Index Vakbarát Hírportál

Különös kegyetlenséggel akart megölni két embert egy férfi Dombrádon

2023. január 13., péntek 12:10

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azt a 34 éves férfit, aki tavaly áprilisban részegen rágyújtotta a házat édesanyjára és a vele élő unokájára Dombrádon.

Szilágyi László, a főügyészség szóvivője az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint a férfi már többször megfenyegette a vele közös háztartásban élő édesanyját és annak kiskorú unokáját, hogy rájuk fogja gyújtani a házat.

A vádlott 2022. április 17-én ittas állapotban elzavarta őket otthonról, a késő este hazamerészkedő sértetteket megöléssel fenyegette, majd az egyik szobában meggyújtotta az ajtófüggönyt. A tüzet egy közelben lakó rokon segítségével ekkor még sikerült eloltani – ismertette a szóvivő.

Ezután a férfi lefeküdt aludni, a két nő pedig egy másik szobában egy vasrúddal belülről kitámasztotta az ajtót, nehogy bemenjen hozzájuk. A vádlott ébredése után meggyújtott egy plédet, egy másik szobában a bútorokat gyújtotta fel, közben a sértettek szobájának ajtaját verte, és azt kiabálta, hogy megöli őket.

A kislány a szoba ablakán keresztül menekült el az égő házból, míg a nő kinyitotta az ajtót, félrelökte a kezében késsel ott álló fiát, majd kifutott az udvarra.

A tüzet a kiérkező tűzoltók oltották el – mondta Szilágyi László. Megjegyezte, az ügyészség vádiratában 23 év fegyházbüntetést indítványozott a többszörös visszaeső vádlottal szemben, amennyiben beismeri a bűncselekmény elkövetését és nem kéri a tárgyalás megtartását.

Rovatok