Index Vakbarát Hírportál

A rendőrgyilkos falutól az újbudai körzeti megbízott megkéseléséig

2023. január 13., péntek 18:57 | aznap frissítve

Hazánkban szerencsére ritkán követnek el rendőrgyilkosságot. A csütörtök éjjeli késelés előtt utoljára 2016 őszén oltották ki egy rendőr őrnagy életét. Az elmúlt negyedszázadban a most elhunyt főtörzsőrmester halála volt a 14. rendőrgyilkosság. Cikkünkben az utóbbi 75 év olykor politikai vihart is kiváltó eseteit vettük sorra.

Pócspetri, a rendőrgyilkos falu

Takács Gábor rendőr őrvezető 1948. június 3-án bekövetkezett haláláért a kommunista rezsim nemcsak egy egész falut tett felelőssé, hanem az esetet felhasználta az egyház ellen is. Az történt ugyanis, hogy a szabolcsi Pócspetrin az esti litánia után Asztalos János plébános felhívására a tömeg a községháza elé vonult, ahol a képviselő-testület az egyházi iskola megszüntetéséről tárgyalt. A hívek a vallásoktatás fenntartását követelték. Néhányan megkíséreltek bejutni az ülésre, amit az ajtóban álló két rendőr próbált megakadályozni. A náluk lévő puskával elkezdték leszorítani az embereket a lépcsőről. A dulakodásban Takács csőre töltött puskája a lépcsőhöz ütődve elsült, és a lövedék halálra sebezte.

A községet azonnal megszállták az ávósok, kijárási tilalmat rendeltek el, a kihallgatásokon a község szinte minden lakóját bántalmazták.

A korabeli sajtó rendőrgyilkosnak titulálta a falut. A rögtönítélő bíróság 1948. június 11-én Asztalos Jánost szándékos emberölésre való felbujtás és Királyfalvi Miklós segédjegyzőt szándékos emberölés bűntette miatt halálra ítélte. A plébános halálos ítéletét életfogytiglani fegyházra változtatták, míg Királyfalvit pár órával később felakasztották.

Soós Lajos, a bandita

A Kádár-korszak leghírhedtebb gyilkosa Soós Lajos volt, aki tizenegy év alatt négy embert ölt meg különös kegyetlenséggel, köztük egy rendőrt, egy pénzügyőrt, egy özvegyasszonyt és egy boldog apát, aki éppen a harmadik gyermekének megszületését ünnepelte.

1979. július 10-én hajnalban a Ferihegyi repülőtér közelében, a 4-es főút mentén, a Steinmetz-szobor melletti szolgálati helyéről eltűnt a 45 esztendős Gyulai Károly rendőr főtörzsőrmester. Azt követően, hogy az őrhelytől harminc méterre vérfoltot fedeztek fel a betonon, a magyar bűnüldözés történetének egyik legkiterjedtebb nyomozása vette kezdetét. Több ezer rendőr, katona, munkásőr méterről méterre haladva vizsgálta át a környéket. Még helikopterek is részt vettek a kutatásban. A rendőrök házról házra jártak, tanúk után kutatva. Három nappal később, nyolc kilométerrel távolabb, egy kukoricásban bukkantak rá a rendőr agyonkínzott holttestére, arccal lefelé elásva, fején ütésektől, nyakán vágásból származó nyomokkal.

A három hónapig tartó nyomozás során

180 ezer emberrel beszéltek, több ezer gyanúba jöhető személyt ellenőriztek, csaknem egymillió gépkocsi nyilvántartását rostálták át, tizennégyezer (!) autót közvetlenül is megvizsgáltak,

több száz lakossági bejelentést ellenőriztek, a szóba jöhető büntetett előéletűek többezres tömegét szűrték át. Ez volt az első ügy hazánkban, amikor a nyomozás többezernyi információját számítógépen rögzítették. Ezek között kettő is akadt, amiben a 36 éves vecsési Soós Lajos gépkocsivezetőt nevezték meg lehetséges elkövetőként. A Legfelsőbb Bíróság végül Soóst, aki magát banditának tartotta, négy ember előre kitervelten, nyereségvágyból és különösen kegyetlen módon elkövetett megöléséért halálra ítélte. 1980. október 1-jén akasztották fel.

Huszonöt év, tizenhárom gyilkosság

Az MTVA Sajtóarchívuma szerint 1988 óta Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester a 13. (számításaink szerint a 14.) rendőr, aki ellen halálos támadást követtek el.

  1. 1988. november 2-án Miskolcon, az Avas-déli lakótelepen egy bolti lopáson ért 22 éves férfi rátámadt az önkéntes rendőrökre. Az egyik megütött rendőr elesett, és beütötte homlokát a járdába, sérüléseibe pedig a kórházba szállítás közben belehalt.
  2. 1988. november 4-én a budapesti Fehérvári úton közlekedő 47-es villamoson több fiatal megtámadta a garázda magatartásuk miatt fellépő Bukszár Tibor rendőr főtörzsőrmestert. A polgári ruhában utazó, de rendőr mivoltát felfedő férfit az egyik megállóban lelökték a járműről, majd az egyik 16 éves fiú a tőle elvett fegyverrel hátulról halálosan megsebesítette.
  3. 1992. szeptember 13-án Vácott Máté András rendőr zászlós üldözőbe vett két autólopással próbálkozó fiatal férfit, akik egyike rátámadt, és két késszúrással megölte.
  4. 1994. január 2-án Veszprémben a tanulmányi szabadságát töltő Kovács Károly rendőr főhadnagy, a városi kapitányság egyik bűnügyi vezetője egy szórakozóhelyen szóváltásba, majd verekedésbe keveredett a személyzettel, akik halálra verték.
  5. 1995. július 31-én emelték ki a Dunából a Budapesti Rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi osztálya kábítószeres ügyekkel foglalkozó volt nyomozója, Szabó János holttestét. A gyilkosság után halált okozó testi sértés miatt rendelték el a nyomozást, mert nem tudták pontosan megállapítani, mi okozta a fiatal felderítő halálát. Később kiderült, a rendőrt fejbe lőtték. Ezért a Központi Nyomozó Főügyészség 2015. december 2-án nyereségvágyból, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt újra nyomozást indított az egykori rendőr zászlós több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében, de több mint nyolc hónapi nyomozással sem tudták megnyugtatóan tisztázni, hogy kik állnak a bűncselekmény hátterében.
  6. 2001. július 28-án Gödöllőn egy autós halálra gázolta az őt igazoltatni akaró Kiss Tamás rendőr őrmestert, majd áldozatát cserben hagyva elhajtott a helyszínről.
  7. 2003. május 13-án a rendőrség egyik speciális alakulata megkísérelt elfogni egy hűvösvölgyi villa kirablására készülő bűnözőt. A rendőrök fülest kaptak, hogy ki akarják rabolni Tabányi Mihály harmonikaművészt. A helyszínre Borsos József rendőr százados és társa érkezett ki a hűvösvölgyi házhoz, ahol Engel Zoltánt tetten érték. A férfi a felszólításra nem adta meg magát, és közvetlen közelről többször rálőtt Borsosra, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe, de maga is életveszélyesen megsebesítette támadóját. Engel tolószékbe kényszerült, jelenleg életfogytig tartó büntetését tölti.
  8. 2004. szeptember 25-én feltehetően családi konfliktus miatt lőtt rá egy rendőrre Salgótarjánban egy férfi engedéllyel tartott sörétes vadászfegyverével. A rendőr a kórházban belehalt sérüléseibe.
  9. 2008. február 11-én Esztergomban egy családi viszályhoz riasztott rendőr járőrre lőtt rá egy 56 éves férfi engedély nélkül tartott pisztolyával. A rendőrök egyike, Borbély Zoltán zászlós a helyszínen meghalt.
  10. 2010. július 23-án Budapesten egy közúti ellenőrzés elől menekülő autós a Keleti pályaudvarnál a megállítására keresztbe állított rendőrautót látva hátramenetbe kapcsolt, és halálra gázolta az őt üldöző rendőrautóból elfogására kiszálló Radovic Dusán rendőr zászlóst.
  11. 2010. augusztus 4-én Alsóörsön egy gépkocsi igazoltatása közben egy másik autóból többször rálőttek Gamauf János rendőrre, aki a helyszínen életét vesztette, a golyók végeztek az ellenőrzött jármű egyik utasával is. A tettes a bűncselekmény helyszínétől nem messze öngyilkosságot követett el.
  12. 2012. október 11-én a Csongrád megyei Apátfalván egy osztrák férfi, aki előzőleg Hummer terepjárójával leszorított az útról egy traffipaxos rendőrautót, szándékosan halálra gázolta az őt megállítani akaró motoros járőrt, Kenéz Imre törzszászlóst.
  13. 2016. október 26-án a Győr megyei Bőny községben a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű hungarista szervezet alapítója, Győrkös István engedély nélkül tartott gépfegyverrel többször rálőtt a Nemzeti Nyomozó Iroda két munkatársára, akik házkutatást akartak nála tartani. Az egyik golyó megölte Pálvölgyi Péter őrnagyot. Társa is megsebesült, őt rendőrhelikopter szállította kórházba. Győrköst 2019. december 11-én életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték.

Gyanús esetek az olajmaffia fénykorában

És ne feledkezzünk meg az úgynevezett gyanús esetekről sem. Az olajmaffia fénykorában, a kilencvenes évek derekán történtek ugyanis olyan, hivatalosan öngyilkosságnak, illetve balesetnek elkönyvelt rendőrhalálok is, amelyek legtöbbjének a körülményeit nem sikerült megnyugtatóan tisztázni.

1996 szeptemberében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság udvarán halt meg Szabó András törzsőrmester, aki a hivatalos változat szerint a kocsijában ülve lőtte főbe magát. Szülei váltig állították, hogy fiuknak azért kellett meghalnia, mert túl sokat tudott az olajügyekről. Tény, hogy Szabó nem sokkal a halála előtt battonyai vámosokat buktatott le, akik olaj-, illetve cigarettacsempészetben segédkeztek.

Hasonlóan gyanús körülmények között lett öngyilkos 1998. február 27-én Kuzma Mihály alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályvezetője is, aki saját hivatali szobájában vetett véget önkezével életének. Felesége szerint férje otthon azt ismételgette, hogy el akarják lehetetleníteni, és végezni akarnak vele. Az alezredes állítólag túl sokat tudott az olajmaffia és egyes rendőri vezetők összefonódásáról. Egyébként irodájának falán volt egy érdekes idézet Joseph Fouche-tól, Napóleon rendőrminiszterétől:

Legyőzheted a fél világot, megölhetsz királyt és császárt, elpusztíthatsz birodalmakat, hitet, nyelvet, hagyományokat, de nem győzheted le a titkosszolgálatokat. Azok elpusztíthatatlanok.

De ezzel még nem értek véget a gyanús Békés megyei öngyilkosságok. Hét hónappal később, 1998. augusztus 13-án Szobek János, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság futárszolgálatának vezetője vetett véget életének gyógyszer-túladagolással. Szobek a Kuzma által feltárt olajügyek dokumentumait fuvarozta az illetékes szerveknek Budapestre. Dénes Gábor rendőr őrnagy, a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatának békés megyei tisztje pedig 1999. május 20-án akasztotta fel magát. Felesége szerint férje rengeteget dolgozott olajügyekben, de már évek óta a rendőri korrupció után is nyomozott.

1998 nyarán közúti balesetben hunyt el Kovács László gyulai nyomozó, aki szintén olajügyekben vizsgálódott. Őt Szerbiában gázolták halálra. Kovács a palicsi tavaknál tartott vízimentő-tanfolyamot, de – máig nem tudni, milyen megfontolásból – gyalog indult el a több mint száz kilométerre lévő gyulai otthonához. Útközben érte a halál.

(Borítókép: Helyszínelés az újbudai rendőrgyilkosságot követően a  XI. kerületben, egy Lecke utcai társasház előtt 2023. január 13-án. Fotó:  Kaszás Tamás / Index)

Rovatok