Index Vakbarát Hírportál

Cégvezetőből lett orvos egy negyvenes éveiben járó magyar férfi

2023. január 15., vasárnap 17:30

Ficzere Ferenc korábban hosszú évekig dolgozott az üzleti szférában, mielőtt rájött, mit is akar csinálni pontosan. A férfi 45 évesen szerezte meg orvosi diplomáját, nemrég pedig elmesélte karrierváltása történetét és azt is, hogy sokan próbálták lebeszélni a tervéről.

Ficzere Ferenc úgy látja, azzal, hogy orvos lett, régi álma vált valóra, ám nagyon hosszú út vezetett idáig. Családjában nem volt egészségügyi végzettségű ember, és az iskolaválasztásnál még nem tudta, merre menjen tovább. Ugyanakkor abban biztos volt, hogy embereken szeretne segíteni.

Tanulmányait egy vendéglátóipari szakközépiskolában kezdte, innen pedig a vendéglátóipari főiskolára vezetett az útja, ahol közgazdászvégzettséget szerzett. Ezt követően éveken keresztül ezen a területen dolgozott rendezvényszervezőként, majd egy multicéghez került, ahol felső vezető lett.

Ficzere Ferenc később elvégezte a jogi egyetemet, majd politológiát is tanult, és a munka mellett, szabadidejében elkezdett mentőzni is. Mint fogalmazott: nem a kék lámpa és a száguldozás vonzotta, hanem megtapasztalta azt, hogy milyen igazából segíteni az embereken. Ekkor határozta el, hogy ezzel szeretne a jövőben foglalkozni.

38 éves voltam, amikor jelentkeztem az orvosi egyetemre, de ezt megelőzően nekem biológiából és kémiából még három diplomával a hátam mögött le kellett érettségizni, merthogy ez kötelező felvételi követelmény. Ezt egy évig tanultam, majd fölvettek az egyetemre

– mesélte a Duna TV Almárium című műsorának.

Ficzere Ferenc azt is elmondta, sok orvos, egészségügyi dolgozó próbálta őt lebeszélni, hogy „ez már késő”, ám akadt egy orvos, aki azt mondta: „Ha meg sem próbálod, sosem fogod megtudni, hogy sikerült volna-e”. Ez volt az a pillanat, amikor úgy döntött, hogy belevág.

Ha megvan a kellő akarat, kitartás és az ehhez szükséges környezetnek a támogatása, akkor soha nem késő váltani

– fogalmazott.

Rovatok