Index Vakbarát Hírportál

Több centiméteres hó is hullhat a jövő héten

2023. január 15., vasárnap 14:51

Az eső mellett havazást is hozhat a jövő héten a Magyarország fölé érkező mediterrán ciklon. Ennek köszönhetően nemcsak a magasabban fekvő területeken, hanem síkvidéken is több centi hó hullhat.

Vasárnap este éri el az első mediterrán ciklon Magyarországot, ami a várva várt télies fordulatra is esélyt adhat, mivel ezzel együtt észak felől végre megindul a sarkvidéki hideg levegő.

A nyugati tájakat elérve az érkező nagy mennyiségű eső egyre több helyen válthat havas esőbe, hóba. Így nemcsak a hegyekben, hanem nyugaton síkvidéken is hullhat több centi hó, hétfőn fehér tájra ébredhetünk – írja az Időkép.

A portál WRF-modelljének animációja szerint éjjel nyugaton több helyen, majd a Bakony térségében és az Északi-középhegység csúcsain vált havas esőbe, hóba az eső.

Hétfőn pedig kiadós csapadékra lehet számítani, a középső és végül keleti, délkeleti tájak sem maradnak szárazon, viszont itt eső lesz jellemző.

A hegyek csúcsain, főként az Alpokalján, a Kőszegi-hegységben 4-5 centiméter hó hullhat, valamint nyugaton, alacsonyabb szinteken pár centi vizes, tapadó hó. A pozitív hőmérséklet miatt ugyanakkor hamar olvadni fog.

Jó hír a síelőknek

Mint megírtuk, egy mediterrán ciklonnak köszönhetően jövő héten az egész Alpokban havazni fog. Ausztriában Villach, Kreischberg, Hochkar és Semmering térségében is felfrissülnek a pályák, és a hét második felében már a hőmérők is igazi téli értékeket mutatnak majd. 

Az első kiadósabb csapadék vasárnapról hétfőre virradóra érkezhet meg, Ausztria egyes részein akár 40 centiméter hó is hullhat, a hegyekben pedig még ennél is több.

Szlovéniában ugyancsak nagy havazás várható, a Júliai-Alpokban fél méter felett áll meg majd a friss hó mennyisége. Továbbá a francia, svájci, olasz és német sípályákra készülők is örülhetnek, ugyanis az egész Alpokban havazni fog a következő héten. Emiatt azonban néhány völgyben mínusz 10 foknál is hidegebb lehet majd.

(Borítókép: Filep István / MTI)

Rovatok