Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mi vár a rendőrgyilkosra az elmegyógyintézetben

2023. január 15., vasárnap 18:37

Harminc napra elmegyógyintézetbe zárják a rendőrgyilkost annak érdekében, hogy kiderítsék, a bűncselekmény elkövetésekor beszámítható volt-e. Az Indexnek dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus beszélt arról, hogy pontosan milyen vizsgálatok, tesztek várnak az elkövetőre. Egy biztos: bárhogy próbál szimulálni, nem fog sikerülni.

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) egy hónapra elrendelte a 35 éves rendőrgyilkos, Sz. Szilárd letartóztatását, az orvosi szakvélemény alapján a fogva tartás helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki – írtuk korábbi cikkünkben.

Lapunk arra volt kíváncsi, hogy mi vár a tettesre az elkövetkező harminc napban. Megkeresésünkre dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus elmondta: az elsődleges cél az, hogy vizsgálják, feltárják az illető pszichés, mentális állapotát.

„A vizsgálatokat bizonyosan szakértők, egy igazságügyi pszichiáter és egy igazságügyi pszichológus fogja elvégezni. Ezek alapján készítenek majd az elkövetőről egy személyiségrajzot, feltérképezésre kerül az illető személyiségstruktúrája. A pszichológus szakértő a tesztek, az exploráció, az életútelemzés segítségével olyan pszichopatológiai ismérveket valószínűsíthet, amelyek súlyos személyiségzavarra utalhatnak, vagy a kriminális cselekménnyel összhangba hozhatók. Az általuk felállított diagnózis, szakvélemények fogják meghatározni, hogy a bűncselekmény elkövetésekor beszámítható volt-e a rendőrgyilkos” – fejtette ki az Indexnek Makai Gábor klinikai szakpszichológus.

Hangsúlyozta, hogy aki ide bekerül, annál már eleve feltételeznek valamilyen kóros elmeállapotot. Ez esetben a férfi kontrollálatlan agressziójából, kifejezetten ijesztő, abszurd és szélsőséges viselkedéséből lehet zavart mentális állapotra következtetni, ez egyébként a Fővárosi Törvényszék közleményében is szerepelt.

Az Indexnek szombaton Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára is azt  nyilatkozta, hogy a gyilkos józanságát, beszámíthatóságát illetően erős kétségei vannak, szerinte ugyanis „kell valami ahhoz, hogy valaki három rendőrbe is beleszúrja a kést”.

A szakember szerint ami elfogadott, és ami egészen biztos, hogy felvételre fog kerülni ebben a harminc napban az úgynevezett Rorschach-teszt. Ez a teszt egy komplex pszichológiai, diagnosztikai mérőeszköz, az asszociációs típusú tesztek csoportjába tartozik, és egyaránt alkalmazható egészséges, valamint pszichés problémákkal küzdő emberek személyiségstruktúrájának, pszichodinamikájának feltárására.

„A pszichodiagnosztikai vizsgálat részeként mutatni fognak az elkövetőnek tíz táblát. A tintafoltokra adott válaszait fogják kiértékelni. A táblákon szimmetrikus tintafoltokat (fekete-fehér, színes) láthatunk, majd a vizsgálati személy a teszt során jelentést ad ezeknek a foltoknak. Ez segíti majd a személyiségrajz, a szakvélemény elkészítését” – mondta Makai Gábor, aki fontosnak tartotta kiemelni, hogy a teszt nem becsapható, nincs jó vagy rossz válasz, az jól mér, és megbízható. 

„A teszt jelezni fog, ha a gyilkos megpróbál torzítani” – tette hozzá.

A klinikai szakpszichológus beszélt arról is, hogy a fenti teszt, illetve az egyéb vizsgálatok mellett a gyilkos folyamatos felügyelet alatt lesz, hiszen már önmagában a viselkedése is rendkívül árulkodó. Figyelni fogják a reakcióit, az esetleges patológiás személyiségjegyek meglétét. Ezekben a napokban eldöntik azt is, hogy szüksége van-e valamilyen gyógyszeres kezelésre.

Amennyiben beigazolódik, hogy kóros elmeállapot áll a háttérben – ami lehet tudathasadással járó skizofrénia, valamilyen paranoid kórforma, esetleg mániás-depressziós elmezavar vagy gyengeelméjűség –, a beszámítási képesség hiányáról beszélhetünk. Ez esetben a jogszabály szerint a büntetés kényszergyógykezelés lesz az IMEI falain belül

– jelentette ki a szakember, hozzátéve, hogy ha ezzel szemben a gyilkos drog vagy akár alkohol hatása alatt volt, akkor beszámíthatónak minősül, enyhítő körülmény hiányában a büntetést börtönben fogja letölteni.

Makai Gábor megjegyezte: a szakértői vélemények a bírósági eljárás fontos részét képezik, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy kiderüljön az igazság, hogy megtudjuk, mi volt az indíték.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, Baumann Péter főtörzsőrmesterre és két társára 2023. január 12-én éjszaka támadott rá Budapesten egy őrjöngő férfi. A mindössze 29 éves rendőr a kórházba szállítását követően belehalt súlyos sérüléseibe.

(Borítókép: Bűnügyi technikusok helyszínelnek Budapest XI. kerületében egy Lecke utcai társasház előtt 2023. január 13-án virradóra. Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)

Rovatok