Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: Csak bennem lesz irgalom

2023. január 16., hétfő 08:12

Rövid verssel jelentkezett közösségi oldalán hétfő reggel Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, aki bejegyzése végén azt írta: csak benne lesz irgalom.

Hétfő reggel ismét bejegyzéssel jelentkezett közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és parlamenti frakcióvezetője. A volt miniszterelnök ezúttal egy kisebb verset posztolt.

Ragacsa köti a semmit,

Hiszik, hogy több annál. Bájol, mintha lenne. Nincs. Múlik, hervad, roskad, zuhan. Szégyen kusza elegye fogja bemocskolni őket. Lehajtják majd fejüket, magyarázkodnak. Nem úgy gondolták. De úgy. Rosszabb, hogy tették is

– írta a DK elnöke, hozzátéve: „csak bennem lesz irgalom”.

Az Index nemrég több elemzőt is megkérdezett a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc helyzetéről, továbbá arról, mit kell tudni az ellenzéki térfélen látható mozgásokról.

Kovács János politikai elemző, Az elemző szemével című blog szerzője lapunk megkeresésére úgy fogalmazott: már a Demokratikus Koalícióárnyékkormányának megalakítása is leginkább az ellenzéki versenytársaknak szóló kihívás volt, mint az Orbán-kormány „megizzasztásának” eszköze.

Az IDEA Intézet kutatási igazgatója, Böcskei Balázs ugyanezen cikkben arról beszélt, hogy az együttműködés valamifajta intézményesítése indokolt az ellenzéki oldalon.

Egyrészt ez következik a kormánypártok támogatottságának jelentős fölényéből, másrészt az ellenzéki pártok más-más – potenciális – szavazói csoportot képesek megszólítani és mozgósítani, legalábbis a jelentősebbek.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2019. október 14-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok