Index Vakbarát Hírportál

Fürjes Balázs szerint Gyurcsány be fog csicskulni Karácsony Gergelynek

2023. január 18., szerda 09:02

Tarlós István és Fürjes Balázs a Demokratának adott páros interjúban beszélt Budapestről és Karácsony Gergely főpolgármester politikai helyzetéről.

Tarlós István korábbi főpolgármester a lapnak elmondta, hogy nagy projektből tizennégyet valósítottak meg az ő időszakában. Azt a három nagyobb projektet, ami jelenleg fut, szintén ők indították el, ahogyan a BKV járműcseréjét is. Azoknak az opcióknak a lehívását, amelyekre most sor kerül, illetve amelyeket most terveznek, a korábbi városvezetés nyertes pályázatai teszik lehetővé. Tarlós szerint a 2019-es kampány arról szólt, hogy amit ő nem tudott elérni a kormánynál, azt majd Karácsony Gergely mind el fogja érni, ki fogja erőszakolni a kabinetnél.

„Hát, ahogy mostanában hallom a panaszaikat, meg kell kérdeznem: akkor hogy is állunk ezzel a dologgal?” – tette fel a kérdést a volt főpolgármester. Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára szerint ha marad Tarlós István, nincs a Karácsony-féle közlekedési káosz, a végtelen dugók, a közterek, a köztisztaság züllése, leromlása.

Ugródeszka a főváros?

Az államtitkár szerint Tarlós Istvánnak egyetlen ügye volt: dolgozni Budapestért. Karácsony Gergely számára pedig a város először nagypolitikai ugródeszka volt, miniszterelnöki ambíciókkal. Aztán az előválasztáson elütötte a villamos, ahogy ő fogalmazott. Megbukott. Ma pedig számára a főpolgármesterség politikai túlélésének egyetlen eszköze. Tudja, ha elveszíti, mehet vissza kardigános elemzőnek. Ezért ragaszkodik hozzá foggal-körömmel. Taktikája a kormányellenesség, a lázítás. Minden áron konfliktusokat gerjeszt és tart fenn a kormánnyal szemben. Akkor is, ha ez kifejezetten rossz a városnak – mondta Fürjes Balázs. 

Tarlós István szerint a BKV-t működési hiány nélkül adták át, a város kasszájában pedig 200 milliárd forintnyi tartalék volt.

Közöttünk alapvető szemléletbeli különbség van. Karácsony Gergely nem teljesítménycentrikus, nem számszerű eredményekben méri a sikert vagy a sikertelenséget, hanem egészen másban

– fogalmazott Tarlós István. Gyurcsány Ferenc – szerinte – ugyan nem szereti Karácsony Gergelyt, de számára nem ez a lényeg, hanem hogy ő uralja a közgyűlési többséget. És az idevezető legkönnyebb út az, ha Karácsony Gergely marad a főpolgármester. 

Kinek az embere Karácsony Gergely?

Fürjes Balázs szerint Gyurcsány és Karácsony egymás emberei. Gyurcsánynak kell Karácsony, hogy esélyük legyen a fővárosban. Karácsonynak pedig se jelöltsége, se többsége nincs Gyurcsány Ferenc nélkül. A Miniszterelnökség államtitkára szerint „Gyurcsány Ferenc minden színjáték ellenére újra becsicskul majd most is Karácsony Gergelynek”.

A főpolgármester pedig eddig is bármit megtehetett Gyurcsánnyal, következmények nélkül. Az előválasztáson megpuccsolta a magasan vezető Dobrev Klárát, és nyakukra hozta az összevissza beszélő Márki-Zayt. Ők egymás élősködői, Gyurcsány megint beáll majd mögé – fogalmazott Fürjes Balázs az interjúban. 

Budapest főpolgármesterét ma valójában Gyurcsány Ferencnek hívják

– állítja Fürjes Balázs, Karácsony csak árnyékpolgármester. Gyurcsány bábja. És ez mindaddig így lesz, amíg Karácsonyt Gyurcsány segíti hatalomba, és tőle függ a többsége. Mindaddig, amíg Karácsony nem mer szakítani Gyurcsánnyal. Márpedig nem mer. Erőtlen és tehetetlen hozzá a nullaszázalékos pártjával – fogalmazott. 

Január első napjaiban több közvélemény-kutatás is megjelent, amelyek azt mutatták, hogy a Fidesz országos támogatottsága a biztos szavazók körében továbbra is 50 százalék körül van. Ugyanakkor a Medián felmérésében volt egy olyan megjegyzés, hogy bár van némi csökkenés a kormánypártoknál, de ebből az ellenzék nem tudott profitálni. Fürjes Balázs szerint ennek oka, hogy

amit a baloldal képvisel, abból nem kérnek a magyarok. Akkor sem, ha esetleg a választók egytizede a szankciós gazdasági válság miatt érthetően elbizonytalanodott. A baloldal hiteltelenségének egyik oka, hogy a magyar baloldal a hatalom nagy akarásában összefogott a rasszista szélsőjobbal, a náci Jobbikkal. Ezt az elvtelen szövetkezést is büntették a választók tavasszal. Ennek szimbolikus és egészen szürreális pillanata volt, amikor Karácsony Gergely a Városházán, egy kampányvideóban, »főpolgármester« felirat mögött, Budapest címere és zászlaja előtt állt ki teljes mellszélességgel egy olyan jobbikos mellett, aki Budapestet Judapestnek, a vallásos zsidó embereket tetűcsúszdásoknak nevezte 

− mondta Fürjes Balázs. 

Az államtitkár szerint az abszurd helyzetben a főpolgármesternek kellett volna először követelnie a szerencsi jelölt távozását a közéletből. Ehelyett neki kampányolt. Hozzátette: Karácsony főkolompos volt a baloldal méretes bukásához vezető másik két botrányban is. Ő hozta az ellenzék nyakára Márki-Zayt, és ő erőltette az előválasztást. Aztán az első forduló után berezelt, és megpuccsolta az élen álló Dobrev Klárát. Amit a baloldali szavazók közül sokan árulásnak éltek meg. A puccsból kudarc lett, Márki-Zayjal pedig óriásit buktak.

Az interjúban kitértek arra is, hogy mi Karácsony Gergely szerepe a dollárbotrányban. Az egész ügy lebonyolítója és pénztárosa Korányi Dávid volt. Ő pedig Karácsony Gergely embere. Mindvégig Karácsonynál volt állásban. Hogy mi volt a szerepe főnökének, Karácsonynak a dollárbotrányban, Fürjes Balázs szerint máig tisztázatlan.

Tarlós István szerint lehet a kormányt demokráciákban szidni, lehet kritizálni, de hogy az ellenzék élete kizárólag ebből álljon, és abból, hogy a saját hazája ellen kampányol külföldön, olyan a világon nincsen.

Próbálja meg ezt valaki az Egyesült Államokban megcsinálni!

Szerinte döntő az is, hogy a kormány a sorskérdéseket a jövő generáció és a nemzet érdekeinek megfelelően kezeli, az ellenzék pedig mintha mindenben ennek pont az ellenkezőjét akarná. Ezért nyeri a kormányoldal sorra a választásokat.

A Városháza eladásáról 

„Kinek a feje felől lehet eladni tudta nélkül a saját házát?” – kérdezi az interjúban az államtitkár. Karácsony Gergely mindig az az ember, aki ott se volt. Ő semmiért sem felelős. Szerinte a budapestiek azt mondják erre, hogy értjük, főpolgármester úr, hogy ön tehetetlen, de akkor minek van?

(Mint emlékezetes, az Index tárta fel és hozta nyilvánosságra elsőként azokat a dokumentumokat, amelyek szerint a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök a Városháza épületének eladásán dolgoznak. Végül Karácsony Gergely főpolgármester fegyelmiben részesítette Barts Balázst, a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatóját, aki a főpolgármester szerint az ő tudta és engedélye nélkül tárgyalt a befektetőkkel az értékes ingatlan kiárusításáról – a szerk.) 

A budapesti kerületek kormányzati rezsikompenzációjáról Tarlós István azt mondta: a DK politikai bosszút emlegető kommunikációja számára nem tűnik hitelesnek. Szerinte nem életszerű, hogy pont Niedermüller Péter lenne az, akit kormányoldalon pozitív értelemben megkülönböztetnek. Márpedig a VII. kerület is több száz milliót kap. 

Fürjes Balázs ehhez hozzátette: a polgármesterek részéről ez a saját választóik elárulása. Úgy, hogy a kormány semmit nem kért cserébe, nem volt szó arról, hogy ezért valamit meg kellett volna tenni, vagy föl kellett volna adni bármilyen elvüket. Pusztán el kellett volna menni tárgyalni.

Az államtitkár szerint a baloldal vezetője ma Gyurcsány Ferenc, és ez a baloldal csapdája. Mert a 2010 előtti politikát szimbolikusan és ténylegesen is ő testesíti meg. Azt a politikát, ami morálisan is vállalhatatlan. Szerinte Gyurcsány Ferenc anyagilag is óriási károkat okozott az országnak, tönkretette a magyar gazdaságot. 

Az új baloldali kispártok Fürjes Balázs szerint

mind úgy érkeztek meg a politikába – LMP, Momentum és társaik –, hogy »mi egyszerre fordulunk szembe a Fidesszel meg a 2010 előtti világgal, és majd mi megújítjuk a baloldalt és leváltjuk Gyurcsányt«. Aztán mindegyik Gyurcsány karjaiban kötött ki, aki megette őket reggelire. Szerinte a dollárbotrány tanulsága: idegen zsoldból csak idegen érdekeket lehet képviselni. Amit nyilvánvalóan nem fogadnak el a magyarok

– fogalmazott az államtitkár.

Tarlós István a páros interjú végén arról beszélt, hogy „az arányokról gondolkozom másképp, mint a mostani vezetés. Mert rendben van, hogy az ország fővárosának főpolgármestere bizonyos határok között politizál, képvisel egy meggyőződése szerinti értékrendet. De Budapest főpolgármesterét nem arra választják, hogy üzengessen az amerikai elnöknek, meg az orosz elnöknek, meg a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának. Ezt meg kellene érteniük” − mondta Budapest 2010 és 2019 közötti főpolgármestere. 

Videóval megtámogatott interjú

A Demokrata print számában szerda reggel megjelent páros interjút megelőző órákban került ki a Facebookra egy rövid videós összeállítás, amely mondanivalójában hasonló a Tarlós István és Fürjes Balázs által elmondottakhoz. 

(Borítókép: Zöld Fanni / Index)

Rovatok