Index Vakbarát Hírportál

Fidesz-alelnök: Hisztériakeltés zajlik Várhelyi Olivér körül

2023. január 18., szerda 21:05

Méltatlan a Várhelyi Olivér európai uniós bővítési biztos ellen intézett politikai támadás, a biztos szakmai teljesítménye kiemelkedő, megnyilatkozásaiban az unió hivatalos álláspontját képviseli – jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációjának elnöke, a Fidesz alelnöke Strasbourgban szerdán.

A Fidesz-közleménye szerint Gál Kinga a közös kül- és biztonságpolitika végrehajtásáról szóló éves jelentéssel kapcsolatban kijelentette:

Hisztériakeltés zajlik Várhelyi Olivér körül, amely figyelemelterelésként is szolgálhat a nemrég egy baloldali politikus ügyével kapcsolatban kirobbant korrupciós botrányról.

Leszögezte: a bővítési biztos szakmai teljesítménye kiemelkedő, megnyilatkozásaiban az unió hivatalos álláspontját képviseli, amit alátámaszt az Európai Bizottság szóvivőjének álláspontja is. Eszerint a biztos munkája során a felülvizsgált módszertant alkalmazza, amely még inkább középpontba helyezi a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok tiszteletben tartását – hangsúlyozta.

Az EP-állásfoglalással kapcsolatban Gál Kinga azt mondta, a civil szervezetekre jellemző, aktivista típusú uniós parlamenti jelentések károsak az Európai Unió külpolitikájának egészére nézve.

A magyar képviselő hangoztatta: példa nélküli és méltatlan a Várhelyi Olivérrel szemben megfogalmazott bírálat, mert a magyar biztos „kulcsszerepet játszik abban, hogy az unió bővítési politikája újra lendületet kapott”.

A bővítésellenes baloldal tényszerű bizonyítékok nélküli vádaskodása súlyos kockázat az Európai Unió jövője szempontjából, hiszen ez akár komoly akadályt is jelenthet a bővítés menetében – figyelmeztetett.

Várhelyi Olivér „az uniós csatlakozásra váró országok vonatkozásában olyan gyakorlati és az unió számára gazdasági haszonnal bíró szempontokat is figyelemben tart, mint az infrastruktúra és az energiahálózatok fejlesztése, a zöld energiára történő áttérés, illetőleg a hozzájárulás egyes kulcsfontosságú beruházásokhoz” – tette hozzá Gál Kinga.

Független vizsgálat zajlik

Mint arról korábban lapunk is hírt adott, független vizsgálatot indítanának Várhelyi Olivér hivatali tevékenysége ellen, mivel úgy vélik, hogy a magyar EU-biztos szándékosan csorbítja a jogállamisági reformok jelentőségét.

A hírek szerint a képviselő-testület sürgeti az EB-t, hogy „kezdeményezzen független és pártatlan vizsgálatot annak megállapítására, hogy a biztos által tanúsított magatartás és az általa támogatott politikák nem sértik-e a bizottság tagjaira vonatkozó magatartási kódexet és a biztos szerződésekből eredő kötelezettségeit”.

Az egyik EP-képviselő szerint a parlament azt szeretné megtudni, hogy a magyar biztos mindenféle politikai befolyástól függetlenül és az EU általános érdekeinek figyelembevételével végzi-e a munkáját.

(Borítókép: Várhelyi Olivér 2022. augusztus 31-én. Fotó: Martin Divisek / EPA / MTI)

Rovatok