Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője megkérdezte Orbán Viktortól, hány vitéz van a magyar kormányban.
Tavaly novemberben derült ki, hogy a Vitézi Rend tagjává avatták Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselőt, kultúráért felelős államtitkárt. Az egészet bonyolítja, hogy ma már több szervezet is a Vitézi Rend jogutódjának vallja magát, amelyek kölcsönösen nem ismerik el egymást: e szervezetek egyike avatta vitézzé az államtitkárt, az viszont már egy másik Vitézi Rend volt, amelyik hónapokkal ezelőtt címet adományozott Farkas Bertalannak.
Mi több, a vitézi cím használatát egy mai napig hatályos törvény, az 1947. évi IV. törvény is tiltja. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő tavaly decemberben erre a törvényre is hivatkozva tette fel azt az írásbeli választ igénylő kérdést Orbán Viktornak:
Mennyi »vitéz« van a magyar kormányban és a kormánypártoknál?
A képviselő azt is felidézte, hogy Hoppál Péter avatásakor felavatták Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fiait is, valamint Pálffy István volt kormánypárti országgyűlési képviselőt, a Duna Médiaszolgáltató Rt. igazgatóját (egyébiránt ennek a Vitézi Rendnek tisztviselője, spirituális székkapitánya „dr. vitéz nemes vejkei Vejkey Imre lovag”, vagyis Vejkey Imre fideszes országgyűlési képviselő is).
Vadai Ágnes kérdésére szerdán érkezett válasz, amelyet azóta fel is töltöttek az Országgyűlés honlapjára. A kérdésre Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azonban csak annyit válaszolt:
Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy írásbeli kérdése kormányzati hatáskört nem érint, mivel az abban nevesített szervezet a kormánytól függetlenül működik. Emellett tájékoztatom, hogy a kormány a kérdés tárgyát képező nyilvántartást nem vezet, erre vonatkozó jogszabályi kötelezettsége nincs.
Vagyis egyelőre rejtély marad, hány vitéz van a kormányban, valamint a kormánypártoknál. Érdekesség viszont, hogy a vitéz megnevezés a Magyar Honvédség néhány újonnan átnevezett alakulatának nevében is visszaköszönt már.
(Borítókép: Orbán Viktor 2021. május 28-án. Fotó: Leon Neal / Getty Images)