Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Mangel Gyöngyi biológus-újságíró, a Magyar Rádió korábbi munkatársa

2023. január 20., péntek 20:33

72 éves korában meghalt Mangel Gyöngyi, aki először biológusként, majd újságíróként, szerkesztőként, műsorvezetőként dolgozott, és környezetvédelmi aktivistaként vált ismertté.

A halálhírt Schiffer András volt LMP-s politikus közölte a Facebookon, aki felidézte: Mangel Gyöngyi biológusként dolgozott a budapesti Sugárbiológiai Intézetben, amikor bekövetkezett a csernobili katasztrófa. Később, a rendszerváltás idején a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ), valamint a Magyarországi Zöld Párt tagja lett.

Környezetvédelmi aktivistaként több folyóiratban is publikált, emellett dolgozott a Magyar Rádióban, a Magyar Nemzetnél, a Lánchíd Rádiónál és a Magyar Hangnál.

Aktivistaként is, újságíróként is egyaránt jellemezte a jóság, az alaposság és az ügy, a teremtett világ védelmének szolgálata. Gyöngyi elkötelezettsége a magyar zöld gondolkodásnak abból a konzervatív hagyományából eredt, amit György Lajos (Piros) és Karátson Gábor is képviselt. 

– írta Manger Gyöngyiről Schiffer András. 

Egy korábban megjelent életrajzi kiadványban felidézték, hogy Mangel Györgyi számos elismerésben részesült pályafutása alatt. Köztük három alkalommal nyerte el a Magyar Rádió Nívódíját (1993, 2000 és 2006). 2007-ben a a környezetvédelmi minisztertől Zöld Toll Újságírói Díjat, 2012-ben pedig a vidékfejlesztési minisztertől „társadalom-ökológiai témákat feldolgozó, kimagasló színvonalú újságírói, szerkesztő-műsorvezetői tevékenységéért” kapott elismerést.

Rovatok