Index Vakbarát Hírportál

A Párbeszédnek ellenérzése van a DK kannibalizmusa miatt

2023. január 20., péntek 11:24

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója és korábbi országgyűlési képviselője szerint a DK bebizonyította, hogy képes új stratégiát adni. Az ellenzéki politikus a Facebook-oldalán jelentette be, hogy pártot vált. A Párbeszéd elnöksége reagált, nem is akárhogy.

„Folytatom azt a munkát, amit már országgyűlési képviselőként elkezdtem, de mostantól a DK közösségének tagjaként” – írta a közösségi oldalán Kocsis-Cake Olivio.

„Négy év alatt, ellenzékből is szempárok tízezreit sikerült felnyitni olyan fontos területeken, mint a zöldpolitika és a klímavédelem. Tőlem hangzott el elsőként a magyar parlamentben, hogy a balatoni beépítések tönkre fogják tenni kedvenc tavunkat. Civilekkel és helyi patriótákkal közösen számos természetromboló beruházást sikerült megakadályozni. Személyes indíttatásom, hogy a jelenlegi kirekesztően magyarkodó fideszes propagandával szemben megmutassam, hogy az szereti igazán a hazáját, aki meg akarja óvni és védeni annak természeti értékeit” – fejtette ki Kocsis-Cake Olivio, aki szerint a 2022-es választás legfontosabb tanulsága, hogy az ellenzéknek új stratégiára, szervezettebb működésre van szüksége.

Az azóta eltelt időszakban a DK bebizonyította, hogy képes új stratégiát adni, fegyelmezetten működni, alternatívát nyújtani az Orbán-rendszerrel szemben. A jelenlegi hatalmat leváltani akaró választók is egyre inkább a DK-ban látják a kormányváltás legnagyobb esélyét, ahogy én is. Az elkövetkező időszakban a DK közösségének tagjaként továbbra is azon dolgozom majd, hogy segítsem Magyarország zölddé válását, legfontosabb környezeti ügyeink széles körűvé tételét. Egy zöldebb, szolidárisabb és európaibb Magyarországért!

– fogalmazott bejegyzésében az ellenzéki politikus.

Áramlás a DK-ba

Kocsis-Cake Olivio az LMP-ben kezdte a politizálást, többek között volt a párt önkormányzati képviselője is, majd 2013 februárjában kilépett az LMP-ből. A Párbeszéd Magyarországért alapító tagja, 2018 és 2022 között listás országgyűlési képviselője volt a pártnak. A 2018-as választáson Karácsony Gergely listavezetésével, illetve miniszterelnök-jelöltségével az MSZP és a Párbeszéd közösen indult. Mivel Karácsony Gergely visszaadta a mandátumát, és nem ült be az Országgyűlésbe, hogy Zuglóban polgármester maradhasson, Kocsis-Cake Olivio kapta meg a mandátumát.

A Demokratikus Koalíció közölte: üdvözli Kocsis-Cake Olivio csatlakozását, büszkék rá, hogy egy olyan emberrel bővült a DK közössége, aki „szívén viseli hazánk természeti értékeinek sorsát, és már sokszor bizonyított a zöldpolitika és a klímavédelem terén”. Közleményében a DK azt is írta, hogy Kocsis-Cake Olivióval csak még nagyobb erővel fognak küzdeni azért, hogy „Európai Magyarországként kerüljünk ki az Orbán-kormány okozta megélhetési válságból”.

Az elmúlt hónapokban több ellenzéki politikus is bejelentette, hogy a DK-ban folytatja a politizálást, így tett a momentumos Buzinkay György és a szintén momentumos Bodrozsán Alexandra kecskeméti önkormányzati képviselő is. A Jobbikból kilépő Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő a DK miskolci frakciójához csatlakozott. Déri Tibor újpesti polgármester bár nem lépett be a DK-ba, miután otthagyta a Momentumot, de a Fővárosi Önkormányzatban a DK frakciójához csatlakozott.

Párbeszéd: Ez történelmi hiba

„A Párbeszéd sajnálja Kocsis-Cake Olivio távozását, és jelentős ellenérzéssel tekint minden olyan folyamatra, amely nem Magyarország jövőjének alakítására, hanem egymásra utalt közösségek kannibalizálására irányul” – reagált a Párbeszéd elnöksége.

Az ellenzéki párt szerint az „Orbán-rezsimben tévedés azt a játékot játszani”, amely kizárólag arról szól, hogy megmutassa: ki a legnagyobb kicsi.

„Ez történelmi hiba, sőt: bűn. Ebben a rendszerben a prioritás nem lehet más, mint az, hogy az ellenzéki politizálás szereplői – bármilyen formában is összefogva, de legalábbis egymást partnernek tekintve – új, érdemi ajánlatot kínáljanak a választópolgároknak az elnyomó, korrupt hatalommal szemben. A Párbeszéd egy igazságos, szolidáris, zöld Magyarország építésében hisz, ezért dolgozik a 2024-es önkormányzati és EP-választásig tartó periódusban is. A zöldpolitika képviselőiként hisszük, hogy a jövő csak ilyen lehet, ahogyan biztosak vagyunk abban is: ez most nem a pozícióosztogatás időszaka, hanem a feladatoké és a munkáé” – közölte a Párbeszéd elnöksége.

(Borítókép: Kocsis-Cake Olivio  2020. október 6-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok