Index Vakbarát Hírportál

Zacher Gábor kőkeményen beleszállt Orbán Viktorba

2023. január 21., szombat 16:49

Zacher Gábor toxikológus szerint annak lenne igazán népegészségügyi haszna, ha az elhízott közéleti szereplők kiállnának a magyar emberek elé, és arra biztatnák a túlsúlyosokat, hogy egy év alatt fogyjanak le 25 kilót. A mentőorvos arról is beszélt, hogy ha hat héttel tovább tartott volna a koronavírus-járvány, akkor összedőlt volna a magyar egészségügyi ellátórendszer.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2022 májusában számolt be arról, hogy a felnőtt lakosság 59 százaléka túlsúlyos vagy elhízott Európában. Szakemberek szerint kijelenthető, hogy Magyarországon is népbetegségnek számít az elhízás, mivel a felnőtt lakosság mintegy 60 százalékát érinti. A koronavírus-járvány még inkább rontott ezen a statisztikán, a magyarok testsúlya két év alatt átlagosan 4-5 kilóval gyarapodott.

Zacher Gábor toxikológus szerint a magyar miniszterelnöknek és a hazai influenszereknek példát kellene mutatniuk a társadalomnak azzal, hogy egészséges életmódot folytatnak. Mint mondta: a politikusok és a sztárvilág celebjei rengeteg emberre gyakorolnak hatást, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mit mutatnak magukról.

A szakember arról is beszélt az RTL Portré című műsorában, hogy mit érez, gondol akkor, amikor meglátja Orbán Viktort más külföldi politikusok társaságában.

Egy snájdig [külföldi] miniszterelnök mellett ott van a nagyon kövér magyar miniszterelnökünk, ahelyett, hogy példát mutatna. Ha az ország egyik vezető személyisége keményen elhízva kiállna az emberek elé, és azt mondaná: »Emberek, fogyjunk le 25 kilót egy év alatt«, annak lenne népegészségügyi haszna

– mondta a toxikológus, aki szerint számos komoly betegség megelőzhető lenne egy-egy ilyen kiállással.

Zacher Gábor ugyanakkor hozzátette azt is, hogy jelenleg nem látja az erre való hajlandóságot a politikusokon és a celebeken, szerinte nem mutatják meg, hogy milyen pozitív változást hozhat egy ember életében, ha dohány- és alkoholfüggőség nélkül él.

Az alkoholproblémára sincs nemzeti stratégia 

Zacher Gábor tavaly novemberben azt nyilatkozta az Indexnek, hogy Magyarországnak jelenleg nincs alkoholfogyasztással kapcsolatos stratégiája, pedig igény, az lenne rá.

Újra adómentes lett a pálinkafőzés, a miniszterelnök korábban a parlamentben kijelentette, hogy a pálinka alapvető élelmiszer. Szerintem ez hatalmas öngól. Nagyon örülünk annak is, hogy hungarikum a pálinka, izgatottan várjuk ugyanakkor, hogy mikor lesz a magyar alkoholista is hungarikum. A hazai helyzetet elnézve azon sem lepődnék meg, ha hatósági árassá tennék az alkoholt

– mondta lapunknak akkor. Egyes statisztikák szerint legalább 800 ezer alkoholfüggő van Magyarországon. A toxikológus az RTL műsorában úgy fogalmazott: az egyetlen megoldás az lehet, ha a felnövő generáció megtanul kulturáltan inni, és a fiatalok megkapják az ehhez szükséges információs és szociális hálót.

„Életérzéshez kötjük az alkoholfogyasztást”

„Harmincezren halnak meg évente az alkoholtól, és hatvanan kábítószertől. Attól azonban nem lesz senki alkoholista, hogy egyszer berúg, és kórházba kerül” – magyarázta Zacher Gábor. Szerinte az a problémás hozzáállás, hogy az alkoholfogyasztást egy életérzéshez kötjük. A jól ismert sörreklámot hozta fel példának, amelyben fiatalok egy panorámás lakás teraszán bontják fel az italukat, miközben rálátnak a Citadellára. Zacher megjegyezte: az alkoholfogyasztás nem elítélendő, a mértékre kellene mindenkinek nagyon odafigyelnie.

A szakember szerint az alkoholizmus kialakulásában nagy szerepe van a szülői mintának: a statisztikák szerint ha mindkét szülő alkoholista, akkor a gyereknek 70 százalék esélye van rá, hogy felnőtt korában ő is azzá válik. Ha pedig az egyik szülő alkoholfüggő, akkor az esély 50 százalék.

„Összeomolhatott volna az ellátórendszer”

A beszélgetésben szóba került a koronavírus-járvány, annak hatásai és következményei, valamint az egészségügyi dolgozókra nehezedő nyomás is. Zacher Gábor úgy véli, ha hat héttel tovább tartott volna a koronavírus-járvány, akkor összerogyott volna a terhelés alatt a magyar egészségügyi ellátórendszer. Szerinte az érintettek azért tudták átvészelni az óriási megterhelést,

mert a sok marha – bocsánat, kedves marhák, magamat is beleértem ebbe az egész történetbe – kitartott, és csinálta, és azt mondtuk, hogy nem pofázunk, hanem melózunk!

Ez az időszak saját bevallása szerint még őt is kizsigerelte mentálisan és fizikailag is. „Pont amikor az egyik kollégánkat eltemettük, megálltam egy autópálya pihenőjében, és kiszálltam. Akkor volt, hogy életemben először eszembe jutott az, hogy a franc egye meg, én is belehalhatok ebbe a történetbe” – emlékezett vissza.

A beszélgetésből kiderült az is, hogy Zacher Gábor négy oltás után kapta el a vírust. Öt napra bezárkózott a szobájába, igaz, a felesége szerint a második nap után már elviselhetetlenül viselkedett. A szakember tüsszögéssel és orrfújással megúszta a betegséget. Egyetlen poszt-Covid-tünete maradt: sokkal jobban izzad, mióta átvészelte a legkeményebb napokat.

Az információhiány miatt nem járunk el szűrésekre?

A toxikológus azt mondta a műsorban, hogy a tényleges hazai egészségügyi adatok nem igazán ismertek a lakosság körében. Ezt sajnálatosnak tartja, mert szerinte az információhiány okozza azt, hogy nagyon kevés ember megy el különböző szűrésekre. Úgy fogalmazott: „valószínűleg ezért van az is, hogy itthon tízszer annyi nő hal meg méhnyakrákban, mint Finnországban.”

Magyarországon az átlag egészségügyi kultúra a béka feneke alatt van

– jelentette ki Zacher Gábor, aki bírálta a többi között a közmédiát is, amiért nem számol be arról, hogy „az egymillió lakosra vonatkoztatott covidos halálesetek szempontjából Magyarország a negyedik legrosszabb a listán”. A mentőorvos úgy gondolja, ehhez hozzájárultak a járvánnyal kapcsolatos intézkedések is, de az is, hogy a kormány kevés figyelmet fordít a megelőzésre. Kiemelte: a megelőzhető betegségek halálozási rátája Magyarországon a legmagasabb az Európai Unióban.

Költünk bombás óriásplakátokra több tíz milliót, de arra nincs pénz, hogy prevencióra, megelőzésre költsünk

– fogalmazta meg kritikáját Zacher Gábor.

(Borítókép: Zacher Gábor. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok