Index Vakbarát Hírportál

Fontos napok előtt állnak a középiskolába felvételiző diákok

2023. január 22., vasárnap 18:02

A felvételizők az első megméretésen már túl vannak. Több mint 71 ezer diák várja, bejut-e a vágyott középiskolába. Április végén dől el, hol tudják folytatni tanulmányaikat a középiskolákba készülők.

Szombaton tartották a 2023-as központi felvételi írásbeli vizsgákat azon diákok számára, akik középiskolában szeretnének továbbtanulni. A magyar feladatsort könnyűnek találták a diákok, a matematikai feladatok viszont erősen megosztották a felvételizőket. A legtöbben nagyon nehéznek tartották a nyolcadikosok feladatsorát. Többen azt is kifogásolták, hogy a tizedik feladat megfogalmazása félreérthető volt.

Az Indexnek egy matematikatanár videósorozatban oldotta meg a nyolcadikosok felvételi feladatsorát, így olvasóink ellenőrizhették, hány pontot szereztek volna a szombati felvételin matematikából. Az eduline.hu összeszedte, milyen fontos dátumok vannak, és milyen lényeges teendők várnak még a leendő középiskolásokra és szüleikre a következő hónapokban.

Január 31. 14 óra az első fontos dátum, ugyanis ekkor tartják a pótló írásbeli felvételi vizsgákat, amelyeken azok vehetnek részt, akik január 21-én alapos ok miatt igazoltan nem tudtak elmenni az írásbelire.

Február 1-jén szervezik meg az Arany János Tehetséggondozó Programhoz tartozó iskolák a találkozást azokkal a jelentkezőkkel, akik a pótló írásbeli felvételi vizsgát írták meg.

Február 10-én minden diák megtudja, hány pontot szerzett a központi írásbeli felvételin. Közben az Arany János Tehetséggondozó Programra és az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezők is megkapják a pályázatuk eredményét.

Február 22-ig továbbítják az általános iskolák a diákok tanulói és jelentkezési lapjait, azaz tulajdonképpen ekkor történik meg maga a jelentkezés a középfokú iskolákba. A hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkezők – és szüleik – az űrlapok kitöltését és benyújtását egyénileg is intézhetik.

Február 27. és március 14. között tartják meg a középiskolák a szóbeli meghallgatásokat.

Március 21-22. az a két nap, amikor még lehet változtatni a megjelölt iskolák és tanulmányi területek sorrendjén.

Az egyik legfontosabb nap

Április 28-án a diákok, a szülők és az általános iskolák megkapják a felvételről vagy az elutasításról szóló határozatot a középiskoláktól.

Május 8. és 19. között rendkívüli felvételit kell tartani azokban az iskolákban, ahol a férőhelyek kevesebb mint 90 százalékát töltötték fel. Ekkor a jelentkezést már egyénileg kell intézni, közvetlenül a kiválasztott iskolában, az ekkor benyújtott felvételi kérelmekről május 19-ig dönt is az igazgató. Egyébként az intézmények egészen augusztus végéig tarthatnak rendkívüli felvételi eljárást.

Június 21–23. között van lehetősége a felvett diákoknak arra, hogy beiratkozzanak a középiskolákba.

(Borítókép: Központi felvételit író diákok Orosházán 2015. január 17-én. Fotó: Rosta Tibor / MTI)

Rovatok