Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Térdeljünk le a focipálya közepén?

2023. január 22., vasárnap 11:15 | aznap frissítve

A magyar kultúra napja alkalmából a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Szatmárcsekén mondott beszédet vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök.

A Himnusz megírásának 200. évfordulója alkalmából Szatmárcsekén tartott beszédet vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök. Ünnepi beszéde elején a kormányfő elmondta, hogy legutóbb öt nappal ezelőtt énekelte a Kölcsey Ferenc által megírt költeményt, amelyet Erkel Ferenc zenésített meg.

„Ha arra a lehetetlen vállalkozásra adnánk a fejünket, hogy egyetlen műbe sűrítsünk mindent, ami magyar, ami a magyart magyarrá teszi, akkor az a Himnusz lenne” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint bár a Himnusz műfajilag imádság, azt sohasem térdepelve énekeljük, hanem ellenkezőleg: mindig rendíthetetlenül, egyenesen állva és mindig felemelt fejjel.

Orbán Viktor úgy látja, a Himnusz arra emlékeztet, hogy nekünk, magyaroknak is – mint minden keresztény népnek – jó okunk van a bűnbánatra.

Mi, magyarok sem vagyunk bűntelenek, hibáink és fogyatékosságaink is számosak. A kérdés az, mit kezdjünk a fel- és beismeréssel. Térdeljünk le a focipálya közepén? Vagy döntsük le a nagy elődeink szobrait? Tagadjuk meg és töröljük el ezeréves kultúránkat? Vagy hagyjuk, hogy az önjelölt, hazátlan és liberális cenzorok megrostálják és átírják a magyarok történelmét?

– jegyezte meg a miniszterelnök, aki szerint Kölcsey Ferenc mást mond, amikor papírra veti a magyar történeti irodalom legfontosabb mondatát, miszerint megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt.

A kormányfő szerint a magyarság bűneinek száma és mértéke lehet magas, a Jóisten mégsem törölt el minket a Föld színéről. „Ennek az lehet az egyetlen oka, hogy erényeink és érdemeink számosak” – vélekedett.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar különleges nép. Ezzel kapcsolatban hozzáfűzte, más népek gazdagok vagy szegények,  ám a mi mivoltunkat nem lehet így meghatározni. 

Habár mindenhonnan szárazföld vesz minket körül, szigetország vagyunk. Beszéljük a mindenki más számára érthetetlen nyelvünket, mi mondjuk meg, ki maradhat velünk, ki élhet velünk, és ki nem, hogyan kapcsolódhat össze életünk a szomszédainkkal. Nem jobbak vagy rosszabbak vagyunk, hanem magyarok

– mondta a miniszterelnök, aki szerint újabb kétszáz év múlva meglátjuk, a történelem kit rostál ki, és kit nem.

Fényképeket is posztolt

Frissítés: délután a miniszterelnök közzétette az eseményen készült fotókat is a Facebookon.

(Borítókép: Orbán Viktor Szatmárcsekén 2023. január 22-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher / MTI)

Rovatok