Index Vakbarát Hírportál

Megújult metróállomások Budapesten: becsületes iparosmunka, semmi több

2023. január 23., hétfő 13:20

Több mint két év után, ma délutántól újra birtokba veheti a budapesti utazóközönség a 3-as metró két, most felújított állomását. Az új látvány mellett egy-két kiaknázatlan lehetőségre is fény derült a hétfő délelőtti sajtóbejáráson. Riportunk.

„A sikernek sok apja van, a kudarc mindig árva.” Nagyjából ez a bölcsesség tükröződött vissza az M3-as metró két felújított és mai átadását váró állomásán, ahol Karácsony Gergely főpolgármester, Bolla Tibor BVK-vezér és Navracsics Tibor miniszter mellett egy főpolgármester-helyettes, polgármesterek, tanácsadók, a főépítész és a kerület országgyűlési képviselője is eljött, hogy az alapvetően sikeres projekt fényéből rájuk is vetődjön valamennyi.  

A közösségi közlekedéssel szemben az alapvetően biciklizést előnyben részesítő újságíróként meglehetősen régről származó emlékeket őrzök e két állomás formavilágáról és megjelenéséről. Az évekkel ezelőtti szerkezeti váz újraöltöztetésében leginkább a harsány színvilág szembeötlő, mely ki tudja, milyen megfontolásból (talán az 1-es, illetve 3-as vonalak színjelölésére utalva) a legélénkebb citromsárgából vált át az alsó mozgólépcsők mentén mélykékbe, hogy a végén a piszkosfehér tónusú állomásra vezessen be. 

A szocializmust évtizedekkel túlélő, az utazóközönség rendszerváltást megelőző hangulatát híven tükröző szürke kerámia- és bádogburkolataihoz képest ez kétségtelen előrelépés, de a metró immár ötvenéves múltjára utaló jeleket (mint azt például a Blaha Lujza tér felújításakor az egykori gomba szökőkút átmentésével tették) itt szinte teljesen kiradírozták. Egyedül a betűkerámia-dekorációt hagyták meg az emlékezetes egykori piros széksorok felett. A Deák téri megálló oszlopainak fémborítását mindenütt apró mozaikkockás burkolattal fedték, ettől egy kicsit uszodahangulatúvá téve a teret.

Jövőbe mutató érdemi fejlesztés ugyanakkor, hogy az akadálymentesítés jegyében babakocsival, illetve kerekesszékkel is le lehet menni az állomásra.

Az Egyetemes Tervezés a Fogyatékossággal Élők Szolgálatában (ETFÉSZ) elnöke is eljött az eseményre, a kerekesszékes férfi már az új lifttel érkezett. Papp Mihály az Indexnek ugyanakkor azt mondta, azért korántsem elégedettek mindennel. Példaként a látássérültek számára a burkolatba ágyazott, a biztonsági sávval párhuzamosan futó irányítósávokat emelte ki, melyek egyedül arra jók, hogy ne essenek véletlenül sem a sínekre. Arra azonban nem, hogy kideríthessék, melyik irányba közlekedik az adott szerelvény. Pedig nem lett volna nagy dolog egy Braille-írásos információs táblát, illetve dombornyomásos térképet kitenni a falra, a táblához vezető utat pedig szintén burkolati irányítással kijelölni. Papp Mihály ugyan felajánlotta, hogy segítenek a tervek elbírálásában, a hiányosságok kijavításában, de végül egyesületük segítségére nem tartottak igényt. A Fővárosi Önkormányzat egyébként 5,6 milliárd forintot biztosított a 3-as metróvonal teljes akadálymentesítésére.

A metróban ügyetlenül tájékozódó utasként sokat segített évtizedeken át számomra, hogy a sínek fölötti falszakaszon olvashatóak voltak az adott irány következő állomásainak nevei. Ezek helyét most óriásplakátok felületei kapták, az irányjelzést pedig az állomás közepére kihelyezett térkép és információs tábla segíti. Erre bátran mondhatjuk, a régi megoldás jobb volt.

Az ünnepélyes átadás előtt nem sokkal derült ki, hogy az egyik mozgólépcsőnél egy alkatrész beakadt, ezért az egész berendezés leállt.

A BKV vezérigazgatója erről azt mondta, hogy eddig álltak, és csak most kezdték a mozgólépcsőket járatni, de azt ígérte, hogy estére kijavítják a hibát.

A 3-as metróvonal középső szakasza (Lehel tér – Nagyvárad tér) kilenc állomásának átépítése 91 milliárd forintba kerül, ehhez jön még 1,6 milliárdért a digitális rádió-távközlő rendszer kiépítése. A Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere délutántól használható két új állomásának felújítása 20,2 milliárdból jött ki.

Eddig több mint 220 milliárd forintot költöttek már el az M3-as metró felújítására, mondta Karácsony Gergely főpolgármester, hozzátéve: ritkán örülhetünk annak, hogy (a kormányzati és uniós forrásokkal támogatott projektek esetében) az adófizetők pénzét hasznos dolgokra költik. A metró felújítása nemcsak a budapestiek, hanem az agglomerációban, sőt az egész ország lakosságának közös nemzeti ügye is. Ezen a metróvonalon naponta félmillió ember utazik, így a rekonstrukció szükségességéhez és a teljes vonal mielőbbi átadásához mindenkinek érdeke fűződik.

Az épp aktuális ügyek mentén a kormány és a főváros közti viták újra és újra fellángolnak, de Navracsics Tibor szerint ezeken „túl kell nézni”, ehhez pedig közép és hosszú távú stratégiai gondolkodásra és tervezésre van szükség.

Mindannyiunk közös érdeke Budapest fejlődése, az itteni szolgáltatások emelése, az itt élő emberek elégedettsége, hiszen a főváros, gazdasági erejéből, kulturális kisugárzásából adódóan nem csupán Magyarország, nem csupán Közép-Európa, de az Európai Unió egyik központja is.

Navracsics Tibor szerint Budapestnek nem a magyarországi régiókkal, hanem a térségünk nagyvárosaival – Varsóval, Béccsel, Pozsonnyal, Bukaresttel – kell versenyeznie, itt kell helytállnia. 

A fővárosi Fidesz-frakció arra emlékeztetett, hogy Karácsony Gergely a 3-as vonal teljes szakaszának átadását 2022-re ígérte. A csúszás és a komoly drágulás mellett Wintermantel Zsolt azt is szóvá tette, hogy a mostani átadás után is csak pótlóbusszal lehet menni egy fontos szakaszon, és a Nagyvárad téri megálló még mindig nincsen kész. 

A teljes metróvonalon március végén indulhat meg a forgalom.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok