A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 21 éves férfival szemben, aki tavaly márciusban ittasan vezetett és túl gyorsan vett be egy kanyart a Dózsa György úton, aminek hatására megpördült, majd a menetiránnyal szemben állt meg. A manőverezést egy rendőrautó kamerája rögzítette.
A vádirat szerint a vádlott 2022 márciusában az esti órákban a XIV. kerületi Dózsa György úton ittasan vezetett, és nagy sebességgel lehajtott a keresztező útról, gyorsan vette be a kanyart, megpördült, és végül az úttest túloldalán, menetiránnyal szemben tudott csak megállni. A sofőr ezután leparkolt, majd kiszállt az autóból, és gyalog indult tovább. A férfival szemben a manővert észlelő járőrök intézkedtek, elszállították az illetékes rendőrkapitányságra, ahol előállították.
Mint kiderült, a vádlott a cselekményt megelőzően fogyasztott alkoholt.
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő 21 éves férfit ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja. A kerületi ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a férfival szemben büntetővégzéssel pénzbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.
Az ügyészség azt írja, a felvételen – amelyet a rendőrautó kamerája rögzített – először a manőver, később a gyalog távozni próbáló vádlott látható.