Index Vakbarát Hírportál

„Úgy tárgyalj vele, mintha a nevemben tennéd” – újabb hangfelvétel került elő a Völner–Schadl-ügyben

2023. január 26., csütörtök 07:50

Újabb felvétel került nyilvánosságra azokból a lehallgatásokból, amelyek a Schadl–Völner-ügyben történtek. Mint ismert, Schadl György az ügyészség gyanúja alapján 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert a volt igazságügyi államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén, nagyobbrészt a közbenjárására kinevezett végrehajtók osztalékából.

A Blikk által közzétett hangfelvételek szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke nyaralót vett magának és feleségének, de a felújítás közben minden egyre drágább lett. Schadl emiatt aggodalmát fejezte ki a kivitelezőnek:

Schadl: „Arra lennék kíváncsi, hogy nagyjából hol lesz a vég. Mondom, 89-nél járunk most.”

L.: „Hát, figyelj, úgy gondolom, hogy amit először beszéltünk, annyi biztosan rá fog menni.”

Schadl: „Én értem. Először 80-100 millióról volt szó.”

L.: „Én mindig is 120-at mondtam.”

Schadl: „A télikerttel együtt.”

„Úgy tárgyalj vele, mintha a nevemben tennéd, és azonnal 5 kilót ajánljál fel”

Schadl György aztán megtudta, hogy a túlépítés miatt nem engedik majd az épületet használatba venni. A problémát a kivitelező szerint az jelentette, hogy a teraszt gyakorlatilag a ház tartja. „Nem négy lábon áll, hanem kettőn. Ez nem önálló pergola, hanem egy terasztető. Ez az épülethez tartozik. Nekünk építményt kell csinálni” – mondta.

Kijönnek, négy lábon lévő valami kis sz.r fogja tartani a teraszt. Az kerüljön fel a térképre. Aztán hogy azt később beépítem vagy nem, az az én dolgom

– válaszolta erre Schadl György.

Később az építkezésen megjelent egy ellenőr. Schadl György a következő utasítást adta telefonon keresztül:

Figyelj csak, úgy tárgyalj vele, mintha a nevemben tennéd, és azonnal 5 kilót ajánljál fel azzal, hogy ezt szeretnénk, és ebbe az irányba terelgesd, jó?… Mindenképpen rászánnánk erre ötszázezer-egymillió forintot.

A Blikk azt írja, nem sokkal később Schadl Györgyöt arról értesítették, miszerint meglett a használatbavételi engedély. A lehallgatások alapján azonban kirúgtak egy embert a munkahelyéről, aki aztán vádlott lett a büntetőeljárásban.

A korrupciós botrányban érintett kulcsszereplők telefonbeszélgetéseiből korábban nyilvánosságra hozott hanganyagokról itt olvashatnak.

Megsemmisült a kompromittáló videó

Az Index is beszámolt róla, hogy az ügyészség megállapította, nincs köze a Völner–Schadl-ügyhöz és a végrehajtók botrányához annak a szexvideónak, amelyet Schadl György széfjében találtak, ezért a felvételt megsemmisítették.

Az ügyészség vesztegetéssel vádolja Völner Pált, a vádirat szerint Schadl Györgytől 83 millió forint kenőpénzt fogadott el a végrehajtói kinevezések megbundázásáért cserébe. Schadl már több mint egy éve ül letartóztatásban. Az ügyészség Schadlra tíz, míg Völnerre nyolc év börtönbüntetés kiszabását kérte.

Rovatok