Index Vakbarát Hírportál

Jó hírt kaptak a nyugdíjasok, hamarabb érkezhet a pénzük

2023. január 27., péntek 11:23

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejelentette, hogy a vártnál korábban kaphatják meg pénzüket azok a nyugdíjasok, akiknek a postás viszi ki a pénzt.

Korábban már írtunk arról, hogy 2023-ban havonta mikor érkezhetnek a nyugdíjak. Fix dátumok viszont csak azoknál vannak, akik utalva kapják a nyugdíjat.

Azok, akik így kérték a nyugdíjat, február 10-én kapják meg a számlára. Szentkirályi Alexandra szerint ebben nincs változás, abban viszont igen, hogy

akik postai úton kérték a nyugdíjat, azok februárban három nappal korábban kapják meg.

„A megszokottnál három nappal hamarabb kezdődik a februári nyugdíjak, és azzal együtt a 13. havi emelt összegű nyugdíj postai kézbesítése” – mondta a kormányszóvivő, de azt is megjegyezte: mivel a postások most a szokásnál több pénzt visznek magukkal, ezért valamivel több időre lehet szükségük a kézbesítésre. Mindemellett a magyar kormány által közzétett videó címében is azt sugallják, hogy a nyugdíjasok a korábban kezdődő kézbesítés miatt még így is hamarabb jutnak hozzá postai úton a pénzükhöz, mint máskor.

Az év elején a kormány 15 százalékos emelést hajtott végre a nyugdíjaknál, amely a most kézbesített 13. havi nyugdíjaknál is megjelenik. Emellett könnyen lehet, hogy idén még így is újabb nyugdíjemelésekre lehet szükség az infláció miatt.

Rovatok