Index Vakbarát Hírportál

Toroczkai László: Vérgőzös, háborút akaró hangulat van az európai politikusok között

2023. január 28., szombat 19:08

Mindenhol fel kell szólalni az őrület ellen, meg kell akadályozni egy újabb világháború kitörését – hangsúlyozta Budapesten tartott szombati évértékelő beszédében Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, frakcióvezetője.

Évértékelőt tartott szombaton Budapesten Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke és parlamenti frakcióvezetője. Beszédében életveszélyesnek nevezte, hogy az európai politikusok között „vérgőzös, vért és háborút akaró” hangulat van.

A politikus szerint meg kell változtatni az európaiak gondolkodását, ugyanis szerinte ezen a kontinensen fog múlni, lesz-e világháború, és feláldozzák-e a civilizációnkat. Toroczkai László azt is megjegyezte, hogy ebben a munkában vannak külföldi partnereik, így szerinte „szépen alakul az új szövetségi rendszer”, amely új frakciót hozhat az Európai Parlamentben.

A Mi Hazánk elnöke arról is beszélt, hogy a párt képviselői nemmel fognak szavazni Finnország és Svédország NATO-tagságára. Mindezt azzal indokolta, hogy a két állam csatlakozásával több ezer kilométeres határ jönne létre a katonai szervezet és Oroszország között, ami nagyban növelné egy fegyveres konfliktus veszélyét.

Teszik mindezt a svéd és a finn barátaik érdekében – jegyezte meg Toroczkai László az MTI híradása szerint, hozzátéve, hogy mára a világ átalakítása, „egy szűk pénzügyi kör diktatúrája véres valósággá változott”.

Kijelentette: „Ukrajnát már eladták” külföldi befektetőknek, akik annak a szűk pénzügyi elitnek az uralmát terjesztik ki a szomszédos országra, amelynek már sikerült szinte az egész világot gyarmati sorba taszítania.

Rovatok