Index Vakbarát Hírportál

Listán a politikusok, akiket nem engedne kormányhoz az ország

2023. február 3., péntek 09:01

Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára az ország két legkevésbé kedvelt politikusa a Momentumnak is dolgozó 21 Kutatóközpont felmérése szerint.

A Telexen megjelent adatok alapján a válaszadók 67 százaléka semmiképpen sem látná szívesen fontos politikai szerepben a DK elnökét. Az árnyékkormány vezetője így valóban az árnyékban maradhat, hiszen a válaszadók 45 százaléka nem szívesen látná politikai vezetői szerepben.

Gyurcsány Ferencet mindössze a válaszadók 13 százaléka látná szívesen fontos politikai szerepben, Dobrev Klárát is csak a megkérdezettek 25 százaléka.

Amíg Orbán Viktor esetében a válaszadók 44 százaléka támogatja a politikai szerepvállalást, Karácsony Gergely főpolgármesternél ugyanez az arány csak 35 százalék.

Az ellenzékiek is elutasítják

A kutatásból tehát kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc az ország legelutasítottabb politikusa, ugyanakkor meglepő, hogy nem csak a kormánypártiak tartják ellenszenvesnek a DK elnökét, az ellenzéki szavazók 50 százaléka is egyértelműen elutasította.

A felmérésből az is kiderült, hogy Toroczkai Lászlót a kormánypártiak jóval nagyobb arányban kedvelik (42 százalék) és kisebb arányban utasítják el (13 százalék), mint az ellenzékiek.

A listán más politikai szereplők is vannak, az elutasítottságuk/támogatottságuk a következőképp alakult:

(Borítókép: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc 2021. szeptember 30-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok