Index Vakbarát Hírportál

Új országos szélrekord született szombaton

2023. február 5., vasárnap 12:03

A Kab-hegyen 130 kilométer/órás erősségű széllökést mért szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szombaton sok helyen fordultak elő viharosnál erősebb széllökések, sőt még erősen viharosak (90 kilométer/óránál erősebbek) is szép számmal kifutottak – az OMSZ közlése szerint. Facebook-bejegyzésben osztotta meg a meteorológiai szolgálat a hírt.

Top 10-es listánkra csak 100 km/h felett lehetett felkerülni, a legerősebb széllökést (talán nem is olyan meglepő módon) a Kab-hegyen mértük, ahol csaknem 130 km/h-val süvített az orkánerejű északi légmozgás. Ezzel pedig letaszította a dobogó 1. fokáról az eddigi csúcstartó János-hegyet, ahol 2020-ban mértünk 124 km/h-t 

– írta az OMSZ.

A szél jelentős károkat okozott: több helyen áramkimaradások voltak, fák, villanyoszlopok dőltek ki, a Balaton pedig erős hullámzásba kezdett

A hideg levegő elárasztotta hazánkat, ahogyan ezt tapasztaljuk is. Jelenleg is országszerte fagy. A tegnapihoz képest ma már lényegesen gyengébb lesz a szél, de azért élénk, erős széllökésekre ma is készülni kell, ami hőérzetünket csak tovább rontja – tájékoztatott a szélrekordról beszámoló Facebook-posztban az OMSZ.

Rovatok