Index Vakbarát Hírportál

Folytatódik a MOK és a BM vitája: sárdobálást, szappanoperát emlegetnek

2023. február 6., hétfő 15:22

A Magyar Orvosi Kamara szerint a Belügyminisztérium sajtótájékoztatóján „féligazságok hangzottak el, az igazság másik fele nálunk van”. Soós Zoltán, a Háziorvosi Csoport vezetője szerint nem igaz, hogy a MOK a DK bábja, de a szakember a Takács Péterrel folytatott levelezést is kommentálta. A viharos hétvége után lapunknak a belügy is reagált, a tárca azt írta: nem kíván szappanopera szereplőjévé válni.

„A Belügyminisztérium sajtótájékoztatóján féligazságok hangzottak el, az igazság másik fele nálunk van” – így reagált az Indexnek Soós Zoltán, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Háziorvosi Csoportjának vezetője Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár kijelentéseire, miszerint a kamara magatartása felelőtlen.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) küldöttközgyűlése szombaton egyhangúlag megszavazta, hogy az eseményen megfogalmazott azonnali és hosszú távú célok elérése érdekében a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződést, helyezzék letétbe feladatellátási szerződésük felmondását, a kórházi orvosok pedig önkéntes többletmunkájuk felmondását helyezzék letétbe. Döntésüket azzal indokolták, hogy a magyar egészségügy helyzete tarthatatlanná vált. A történtekre reagálva az Országos Mentőszolgálat és a Belügyminisztérium közös sajtótájékoztatót szervezett vasárnapra, ahol a fenti kijelentések mellett Takács Péter arról is beszélt, hogy az orvosi kamara nyomásgyakorlása a betegbiztonságot veszélyezteti.

Célunk épp ezzel ellenkező: az orvosok egyhangú visszajelzése szerint a béremelés ellenére sincsenek meg a minőségi munkavégzéshez szükséges feltételek. Döntésünk épphogy erre próbálta felhívni a figyelmet, azt remélve, hogy ily módon hosszú távon a betegek is nagyobb biztonságban lesznek

– hangsúlyozta Soós Zoltán.

Kiemelte, hogy nem az ügyeleti rendszer átalakításával van gondjuk, hiszen ebben a kérdésben valóban tárgyaltak a kormánnyal, aminek eredményeként több kérésüket be is építették, így jött létre végül egy olyan javaslat, amely mindkét fél számára elfogadható. A MOK kérése – miszerint a háziorvosok ne írják alá az új szerződéseket – 

VALÓJÁBAN NEM CÉL, HANEM ESZKÖZ ARRA, HOGY AZ ÜGYELETI RENDSZERNÉL SOKKAL KOMOLYABB PROBLÉMÁK ÜGYÉBEN IS ELINDULJON A TÁRGYALÁSI FOLYAMAT.

Soós Zoltán lapunknak reagált arra is, hogy az államtitkár a sajtótájékoztatón bemutatta egy levelezésüket, amelyben a fentiekkel összhangban valóban elfogadhatónak minősítette a szerződést.

„Azzal együtt minősítettem elfogadhatónak a szerződést, ha teljesül két kitétel: az egyik, hogy a díjtételek kövessék az inflációt, a másik pedig, hogy ne kényszerítsék titoktartásra az orvosokat. Az e-mailnek ez a része már nem került elő a sajtótájékoztatón” – mutatott rá.

Csak az alapellátásban van három problémás terület

A MOK Háziorvosi Csoportjának vezetője arra a kérdésre, hogy a két kitétel mellett milyen egyéb változásokra lenne szükség az alapellátásban, négy tényezőt említett:

Soós Zoltán kijelentette: ezek valós, húsba vágó problémák, nincs vita ebben az orvosok között. A szakember ezért is sajnálja, hogy a szombati küldöttgyűlés pártpolitikai színezetet kapott, pusztán azért, mert Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció egészségügyi árnyékminisztere is jelen volt mint országos küldött.

„Innentől kezdve a MOK lett a DK bábja, holott az orvosi kamara tagjai közül bárki részt vehetett az eseményen. Komáromi Zoltán nem pártpolitikusként, hanem orvosi kamarai tagként volt jelen, épp úgy, mint bárki más az eseményen” – mondta a háziorvos.

Egyik fél szerint sem cél a személyeskedés

A MOK álláspontja szerint a személyeskedés, a „másik besározása” helyett a célokra kell fókuszálni. A következő lépés a hosszú távú egészségügyi átalakítási tervezet kidolgozása a kormány, a Magyar Tudományos Akadémia, a szakmai kamarák, a parlamenti pártok delegáltjai és a betegszervezetek bevonásával.

A kamara a munkacsoport felállítása után a tervezet törvénybe iktatását várja el 2023. december 31-ig.

Lapunk kereste a Belügyminisztériumot is. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a történtek után egy asztalhoz ülnek-e még a MOK tagjaival, jogosnak érzik-e valamely, a kamara által megfogalmazott kritikát, a fejlemények tükrében várható-e valamilyen módosítás, változás. A tárca az Indexnek azt írta:

A Belügyminisztérium a sajtótájékoztatóval lezártnak tekinti a Magyar Orvosi Kamara rendkívüli országos küldöttgyűlésén elhangzottakra történő reagálást, semmilyen módon és formában nem kíván egy szappanopera szereplőjévé válni – a parttalan üzengetéseknél fontosabb a betegek érdekében végzett érdemi munka.

(Borítókép: Vasvári Tamás / MTI)

Rovatok