Index Vakbarát Hírportál

„Békét Oroszországgal!” – orosz zászló és munkásököl a Nyugati téren

2023. február 6., hétfő 18:12

„Békét Oroszországgal! Le a háborúval! Le az inflációval!” címmel tartott tiltakozó gyűlést a Nyugati téren a Magyar Munkáspárt. A rendezvény vezérszónoka a párt elnöke, Thürmer Gyula volt. A nulla fok körüli hőmérsékletben, a vörös sátrak mellett feltűnt az orosz és a magyar zászló is.

Thürmer Gyula beszéde elején leszögezte, hogy elegük van a háborúból, valamint abból is, hogy drágább a kenyér és a benzin, „átvernek minket”, a kormány azt ígéri, hogy az ársapkával megvédi az embereket, miközben a multiknál sokszor nincs az ársapkás termékekből.

„Hülyének néznek minket

A pártelnök kitért arra is, hogy „mindennap hitegetnek, nyugtatgatnak bennünket, közben rohanunk a háborúba, hülyének néznek minket, pedig látjuk a katonai szerelvényeket, egymásnak adják a kilincset a NATO és az Egyesült Államok katonai vezetői”. A politikus hangsúlyozta, félnek a háborútól, és attól, hogy az Egyesült Államok, valamint Európa „háborút akaró erőit” nem sikerül megállítani. „Ma azért vagyunk itt, hogy ne féljünk” – mondta szűk körű hallgatóságának Thürmer Gyula.

A politikus hangsúlyozta: az emberek kezdik érteni, hogy mit jelent a háború, kezdik érteni a háborús inflációt, a pusztulást és a halált. Úgy látja, hogy tegnap és szombaton „a liberális pártok uszítottak a háborúért”, arról beszéltek, hogy Ukrajna győzelmére van szükség. A Demokratikus Koalíció és a Momentum hétvégi rendezvényeiről itt és itt számoltunk be.

Békét akarunk Oroszországgal

– jelentette ki Thürmer Gyula, arra figyelmeztetve, ha nem lesz béke, belesodródhatunk a háborúba, béke esetén viszont helyreállhat a gazdasági élet, csökkenhet az infláció, és megvédhetik a kárpátaljaiakat a sorozástól. Úgy fogalmazott, hogy tisztességes, életképes, működőképes” békét szeretnének, amihez tiszteletben kell tartani a realitásokat és egymás érdekeit, itt megemlítette Oroszország biztonsági garanciáit. Moszkva „nem tűrheti el, hogy a közvetlen közelében ellenséges támaszpontok jöjjenek létre”.

A pártelnök tárgyalást sürgetett, és úgy véli, félni kell Ukrajnától, mert Volodimir Zelenszkij győzelme esetén „kegyetlen sors” várhat a kárpátaljai magyarokra. Ezzel szemben „Oroszországtól nem kell félni", nem akarják megtámadni Magyarországot, és nem akarják előírni, hogyan gondolkodjunk, „állítólagos nyugati barátaink viszont nap mint nap diktálják, hogyan kellene itt élni”.

Oroszország realista, pragmatista politikát vár, a Nyugat feltétlen hűséget.

Thürmer Gyula nemzeti érdeknek tartja a „nyitott keleti kaput”, így könnyebb lenne kijutni a keleti piacokra, valamint kőolajat és földgázt importálni. A Munkáspárt támogatja azokat az erőfeszítéseket, amelyek arról szólnak, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, de kérdésnek nevezte, hogy ellen tudnak-e állni a NATO-nak, a pártelnök szerint a szövetségnek a magyar terület, vasutak, közutak, élelmiszerkészletek és kórházak kellenek az energia mellett.

A Munkáspárt „tiszta beszédet, határozott lépéseket” akar, például azt, hogy Magyarország küldje haza a NATO-katonákat, ne adjanak támogatást az ukrán vezetésnek, magyar vezető ne utazzon Kijevbe, valamint akadályozzák meg Svédország és Finnország NATO-csatlakozását.

Thürmer Gyula az Index kérdésére elárulta:

A Munkáspárt 2024-ben az önkormányzati választáson nagyobb valószínűséggel áll rajthoz, mint az európai parlamenti voksoláson, de döntés még nem született.

Aktív semlegesség és laborok

Thürmer Gyula után Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke állt a mikrofonhoz. Többek között arról beszélt, a Békekör helyesli, hogy Szijjártó Péter figyelmeztette David Pressman amerikai nagykövetet, ők viszont arra figyelmeztetik a külgazdasági és külügyminisztert, csak „odamondással nem lehet megakadályozni, hogy háborúba sodródjunk”, az aktív semlegesség útját kell járni.

Fórizs Eszter hangsúlyozta, hogy „nem az amerikai néppel van a gond, a fő probléma Joe Biden és a demokraták, akik akarták a háborút”. Beszédében Oroszország körüli biológiai laborokat is emlegetett, valamint kijelentette, hogy „nem Oroszország az agresszor”, mert Moszkva mindent megtett a háború elkerüléséért, sőt, meg is köszönte Vlagyimir Putyinnak, hogy „még nem koppintottak oda a Nyugat fejére”.

A felszólalók között volt Czetli Balázs is, aki azzal nyitotta beszédét, hogy „királyi szkíták, hunok, magyarok, harcra fel! Azért vagyunk itt, hogy éljünk a véleménynyilvánítási jogunkkal, és a népek önrendelkezési joga mellett, a béke mellett álljunk ki, a háború ellen”. Végül Szabó Szilveszter, a Munkáspárt Csongrád-Csanád vármegyei képviselője is a béke fontosságát emelte ki.

(Borítókép: Thürmer Gyula. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok