Index Vakbarát Hírportál

Hónapok óta a tanárok és a diákok takarítanak egy gödöllői középiskolában

2023. február 9., csütörtök 07:11

Az egyik gödöllői középiskolában embertelen állapotok uralkodnak. Az eddig megbízott takarítócég a kevés fizetés miatt mondott fel, azóta a tanárok és a diákok látják el ezt a feladatot. A téma több szülői értekezleten is felvetődött. Volt olyan szülő, aki ott tudta meg, hogy gyermeke nem csak tanulni jár az iskolába.

Mintha az udvaron lenne a férfi WC, akkora a sár és a kosz, pedig a gödöllői Madách Imre Technikum és Szakképző Iskola egyik emeletén van. Nem csak a padló miatt vonakodnak használni az illemhelyet, a diákok szerint a mosdókat gyakran senki sem takarítja.

Az iskolában több mint ezren tanulnak, többségük nappali tagozaton.

Egyikük beszélt is az RTL-nek arról, hogyan indul náluk egy átlagos iskolai nap. Két-három hónapja úgy kezdődik a tanítás, hogy összetakarítanak, söpörnek, kidobják a szemetet, amely előző napról ott maradt.

Ha a tanár úr azt mondja, hogy föl kéne söpörni, akkor felsöprünk szívesen, de ő is segít, ő is kidobja a szemetet, amit lát

– mondta egy másik diák.

A csatorna információi szerint a korábbi takarítócég még tavaly december előtt mondott fel. Kevesellték a pénzt, amennyit az iskola fenntartója kínált a munkáért. A tanárok egy darabig külön díjazás nélkül is takarítottak, de mostanra megelégelték a pluszfeladatot.

A téma már több szülői értekezleten is felvetődött, sokan csak ott tudták meg, hogy gyermekük nemcsak tanulni jár az iskolába, hanem takarítónak is. Az intézmény fenntartója, a Váci Szakképzési Centrum egyelőre nem válaszolt a csatorna kérdéseire.

(Borítókép: Sean Gallup / Getty Images)

Rovatok